Németh Magdolna oktató - Székesfehérvár Nyílt levele a Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Képzési és Vizsgáztatási Főosztályához!

TANULÓVEZETŐ
SZAKMAI- MÓDSZERTANI KIADÁNY
Németh Magdolna oktató - Székesfehérvár
Nyílt levelem a Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal Képzési és Vizsgáztatási Főosztályához!
A 24/2005.(IV.24.) GKM rendelet változásaival kapcsolatosan a következő észrevételeket teszem!
A mi oktatójárművünk magánautó, melyet egyéb más célra is használunk, vagy leginkább használnánk, ha lenne rá időnk és pénzünk. Nekem például a házam ment rá a devizahiteles autóra, mivel azt hitelre vettem.
Szerintem a km-óra állásának közlése egy központi szerverre törvénytelen, súlyos magánügyekbe való beavatkozásnak minősül! Innen már csak egyszerű összeadási és kivonási művelet, és az eredmény tudatában máris sok mindent „belegondolhatnak” ügyeinkbe. A kilométer megállapításához inkább külön mérő eszköz kellene.
A tartásdíj kapcsán még a bíróságok is a megéllhetésünket firtatják, mert bizony a kiadásainkat nem fedezi a munkadíjunk. A törvénykezésben van egy úgynevezett "köztudott tényállás", esetünkben ez köztudottan csalót jelent.
Az persze senkit nem érdekel, hogy kényszervállalkozóként, alvállalkozásban dolgozunk. Bevételünk munkadíj részének biztosítani kellene megélhetésünket is, mint ahogy a közszférában dolgozóknak! Egyre gyakrabban fordul elő, hogy mínuszban vagyunk az alacsony óradíj miatt, veszteséges a vállalkozásunk. A hitelre vásárolt autó részleteit fizetjük, a következő autónkra való bevételünket éljük fel!
Nem merünk elmenni szabadságra, nem engedhetjük meg, hiszen folyamatos a felkészítése és vizsgáztatása az egy oktatóhoz kötött a tanulóknak. Ők látnák kárát annak is, ha szükség esetén betegállományba mennénk. Mi nem tudunk igénybe venni Szép kártyát, üdülési csekket és hasonlókat sem.
Az oktatásban töltött időn felül, még adminisztrálunk, az autó javításánál dekkolunk, takarítunk a tanulóvezetők után, használhatjuk magán célra tanulókocsinkat, esetleg fertőtlenítünk, hogy a család legkisebb tagja is helyet foglalhasson benne!
Az osztott munkaidő a legutálatosabb munkavégzési időbeosztás. Főleg a téli hónapokban. Elmegy az egész nap, miközben alig van óránk, hiszen alkalmazkodni kell a tanulók szabadidejéhez. Emiatt nem tudjuk otthonunkban sem legalább a költségkímélő munkákat elvégezni, ezt is meg kell fizetnünk!
Az egész vállalkozásunk úgy működik, hogy a költségek és gondok a miénk, óradíjunk pedig csak töredéke a normálisan elvárható díjnak.
Egyre több az egyszemélyes iskola! Sokszor az „úrvezetői” jogosítvánnyal alig néhány évet vezető iskolatulajdonosok „szakmai” tapasztalatával, akik főállásuk mellé ezt jól jövedelmező vállalkozásnak tekintik, a főfoglalkozású alvállalkozókat pedig kihasználják. Persze mi is csinálhatnánk iskolát, de akkor ez az egész hová vezetne?
A megengedett óraszám csak ránk vonatkozik? A „mellékállásban” dolgozók a főállásuk mellett, akár éjszakás műszakból is jönnek, ők ugyanennyit dolgozhatnak? Ők nem fáradnak el a főmunkaidejükben? Akik amúgy a főállásukból aránylag tisztességes nyugdíjat kapnak, mi pedig a 29 000-Ft-os minimális nyugdíj mellett vagyunk kénytelenek életünk végéig dolgozni!
A híradások médiaszerepléssel, nagy felhajtással tálalták a bilincsbe elvitt kolléga esetét (akinek tettét persze én is elítélem) erkölcsi lejáratásunk érdekében. Ugyanakkor azt az esetet nem láttam, nem hallottam a tv-ben, hogy egy a nyugdíjkorhatárt majdnem elérő oktató kollégánk, rákos megbetegedése idején, a kemoterápiát követően már azonnal jött dolgozni, mert gyógyszerre kellett neki a pénz. Betegsége előrehaladtával pedig érdeklődtünk volna telefonon hogyléte felől, de nem lehetett elérni. Az édesanyját felkeresve derült ki, hogy már a telefonját is kikapcsolták, mert azt sem tudta fizetni!
Reklamálunk a 96 óra kötelezővé tételéért, de nem sztahanovisták akarunk lenni, hanem mert a munkánk az idényjellegű! Amikor mások hűsölnek valahol, nekünk akkor van a legtöbb a munkánk! Én az oktatással töltött idő mellé már évek óta vezetem a plusz munkával eltöltött órákat is, ami 25 - 40 órát is kitesz havonta, - ha pedig a kötelező éves továbbképzéseket is figyelembe veszem, ez akár 60 óra is lehet. A mostani változásokkal megint bővült a foglalatosság, egyheti munkaidőnek megfelelő újabb teher! Adjuk össze, hogy szabadság nélkül mennyit is dolgozunk és mennyiért évente, havonta. És mennyi az átlagbér Magyarországon!?
Mi a jogállásunk? Vállalkozó, hatósági feladatot végrehajtó, vagy szolgáltatást végző? Mekkora felelősség van rajtunk egy ilyen képzési formában – ebben a Veszélyes Üzemben?
Tudják-e a hatósági emberek, hogy nem mindegy: olyan tanulóval foglalkozni, aki pl. évek óta a mezőgazdaságban dolgozik, vezetői gyakorlattal rendelkezik, vagy aki még autóban sem ült, mert otthon sincs a családnak. Ugyanannyi bér jár-e mindkét tanuló megtanításáért?
Miért nincs valamiféle előzetes felmérés (kicsit hasonlóan a PÁV-hoz), hogy egyesek a tanfolyamra jelentkezők saját maguk tapasztalják meg, - egyáltalán mire is jelentkeztek, hiszen sokszor nincsenek tisztában ezzel. A közúti ellenőrzések szigorítása, a súlyos büntetések miatt már a szülők sem próbálják őket tanítani. Csak itt, már a pótórák előrehaladtával döbben rá szülő és tanuló, hogy úristen, mennyibe is fog ez kerülni nekem? Miből teremtem elő? Ez után pedig jön a sürgető, megfelelési kényszer, ami a vizsgákon egyre fokozódó frusztrációhoz vezet, és aztán nem tudják még a megszerzett tudásukat sem bemutatni. Sorozatos sikertelen vizsgák, majd a PÁV vizsgálat. Ezt meg lehetne fordítani!
Ma nagy a felháborodás a szülők és a tanulók között is. Amikor a tanfolyamot elkezdték nem tudtak az 580 kötelező km-ről. Most hozzánk szaladgálnak, vagy telefonálgatnak, hogyan lesz tovább? Rajtunk kérik számon, amiről nem kérdezte senki a véleményünket. Átmeneti rendelkezés kellett volna, több és pontosabb információ, mert a jogszabályokat a tanulók sem tudják értelmezni, még ha meg is találják valahol.
Vajon az 580 km-es minimum teljesítményt honnan származtatják?
A legelső rendeletváltozás, mely kihozta a járműkezelést az utakra, azt eredményezte, hogy egyik parkolóból a másikba jártunk, és a közlekedésre máris jóval kevesebb idő jutott. A tanulók sürgetésére inkább csak vizsgázni jártunk, hiszen nem kötelezhető senki sem a pótóra vételére. Most meg „futkosunk” a km-ek teljesítése miatt.
Itt van pl. nők ún. diszkriminációja! Lehet az, hogy a várandóssá vált nő, aki ráadásul veszélyeztetett terhes, kórházba kerül, megszül, majd az anyai teendői miatt csak később tudja folytatni a tanulmányait, - ekkora hátrányba kerüljön? Neki több gyakorlásra van szüksége, szorgalmasan jár is az órákra, de a sürgető két éves határidő miatt már csak egy alkalma marad vizsgázni! Majd elveszik az eddigi 70 vezetési órája és a további négy vizsgalehetősége.
„Törekedni kell a 29 óra alatt az 580 km teljesítésére” - írja a rendelet. Persze - tele a város 30 km-es övezetekkel, tanpályázunk a parkolókban, a lakók méltatlankodnak a parkolóik használata miatt, a közlekedők a megfordulásaink miatt. Az oktatók kioktatása nap, mint nap nehezíti a munkát, a közlekedők nem tudják, hogy mi éppen vizsgafeladatokat gyakorolunk.
Visszatérve a legújabb rendeleti követelményekhez. Egyáltalán volt-e arról előzetes felmérés, hogy van-e minden oktatónak számítógépe és internetes előfizetése? Akiknek pedig nincs, azok hogyan oldják meg a nyakukba zúdított adminisztrációt, hogyan juthatnak hozzá a fontos dokumentumokhoz?
Köszönöm, hogy türelemmel végigolvasták levelem!
Németh Magdolna oktató - Székesfehérvár