Tanulói kérésre, illetve javaslatra szeretnék most pár száz gondolatot leírni az elindulás előtti teendőkről.
Mint az élet megannyi területén itt is igaz a tétel hogy van egy elméleti tudásanyag, egy vizsgán kért, kérhető , és egy ami a valóságban szükséges.
Akkor nézzük ezeket sorjában.
Az elméleti tudásanyagot próbáltam összeollózni jogszabályokból, rendelkezésekből, de hamarosan feladtam, és visszanyúltam a jól beválthoz.
Nemrég ugye még volt egy rutin vizsgának nevezett járműkezelési vizsgánk.
Ennek bár soha nem láttam hivatalosan megjelentetett NKH által kibocsátott követelményrendszerét, anyagát, vagy hogy is nevezzem, amiből tanítani lehetett volna,,, de megalkotta nekünk Pető Attila a Hatóság által is elfogadott egyetlen segédanyagot.
Nem tudom hogy hozzá lehet-e még jutni, hiszen már nem aktuális, de a forgalmi vizsga előtt számon kérhető tudás ebben található meg.
Nehéz is ezt megfogalmazni, mert ugye az NKH elnöki mellékletében erről a dologról mindösszesen ennyit találtam mint vizsgakövetelményt , az értékelés résznél :
ELINDULÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉS
Ez ugye nem sok.
Na akkor mit is kell tenni a vizsgán ?
A járművet körbe kell járni, lámpákat bekapcsolni, felkapcsolni, rálépetni ( fék ),,megrángatni, megmozgatni, rálépni, behúzni és mindenre amiről az alábbiakban írni fogok rátekinteni, szemrevételezéssel meggyőződni minden szükséges megfelelő állapotáról és mindösszesen annyit mondani :
A JÁRMŰ MEGFELELŐ ÁLLAPOTBAN VAN !
Másfél percben ! Nem többen .
Na mi van ?
Mi nincs ?
Miért van ?
Mitől lett, és mikor ??
Kérdezhet-e a vizsgabiztos bele,, egyenesen a közepébe ?
hogyan szokták ??
Nálunk ,,, nálatok,, bárhol ??
Ja és van-e értelme ? És az mi lenne ?
Van is nincs is,, kérdeznek is nem is, szabad is meg nem is.
Még mindig a mai pillanatig sem tudom hogy a vizsgabiztosnak milyen lehetőségei vannak ebben a kérdésben .
Kérdezhet-e,, nem-e !
Talán ennek a bejegyzésnek a kapcsán majd adnak közelebbi infót.
Deeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee.
Annak aki jogosítványt szerez, kap,,, majd járművet vezet, annak tisztában kell lennie azzal, hogy a járműve biztonságos állapotban van-e.
Ezt jogszabály írja elő, és a józan ész is.
Tehát tudnia kell hogy mikor mit kell ellenőriznie,, és az amit ellenőriz mikor és hogyan jó, helyes.
Azt hogy valaki kaphat-e jogosítványt az ugye a vizsgabiztosnak kell eldöntenie, tehát az én logikám papírok nélkül is azt mondja, hogy az elindulás előtti teendők végrehajtása ugyan egy másfél perces végrehajtandó feladat, de az alapismeretekbe való belekérdezés egy vizsgabiztos részéről, teljesen jogos .
Na persze kifejezetten a jármű biztonságos üzemeltetésére vonatkozó alapvető ismeretek tekintetében.
Nézzük mik is ezek az alapismeretek. Nagyjából a valamikori járműkezelési vizsga anyagából kiindulva, hiszen ez volt hivatott ezt megelőzően ennek az ismeretanyagnak a számonkérésére.
Ha kihagynék most valamit, és ez eszembe is jut, akkor később pótolni fogom.
Elméletileg a járművön minden nap az első elindulás előtt a következőket kell ellenőrizni a biztonságos közlekedés érdekében :
A gumiabroncsok állapotát
A kormányberendezés állapotát
A fékek állapotát
A világító és fényjelző készülékek állapotát
valamit a rendszámtábla állapotát
Miért elméletileg ??
Amikor valaki nap mint nap vezeti a kocsiját, szinte kizártnak tartom hogy minden nap az első elindulása előtt ellenőrizné a kormányberendezés holtjátékát, vagy a kézifék hatásosságát.
Hiszen pár órája szállt ki a kocsiból, és annak valószínű jelei lettek volna ha ilyen jellegű baj van az autóval.
Persze ettől még meg kellene tenni, mégha oly életszerűtlen is.
Egyszer egy rutinvizsgán megbuktatta egy vizsgabiztos a tanulómat, mert arra a kérdésre hogy hogyan ellenőrzi le a kéziféke hatásosságát nem fogadta el az általam tanított : behúzom, megszámolom, megfeszül választ, hanem azt várta volna :
behúzott kézifékkel megpróbálok elindulni , és ha lefullad az autó és nem tud elindulni, akkor jó a kézifék !
Én meg szerettem volna megkérdezni, hogy : MIÉRT ? TE A KOCSIDON MINDEN REGGEL EZT ELJÁTSZOD ?
de nem mertem megszólalni, mert nem akartam személyében ellenséget szerezni magamnak.
De térjünk vissza a lényegre az anyagra :
A GUMIABRONCSOK ÁLLAPOTA :
körbe kell járni a járművet, minden gumihoz lehajolni, és megnézni hogy :
sérülésmentes,, nincs rajta kidudorodás, repedés, rendellenes kopás
a levegőnyomás szemmel láthatólag jó, nem tér el a szokásostól
a gumiabroncsok kopottságának mértéke nem haladja meg az előírásosat, ami azt jelenti hogy a bordák mélysége meghaladja az 1,6mm-t ( 0.75 m kerékátmérő alatt )
(a gumik szerkezetének és méretének ellenőrzése nem a napi ellenőrzési feladatok, hanem az aktuális kerékcsere, vagy abroncsvásárlás feladata ) szerintem.
A KORMÁNYBERENDEZÉS ÁLLAPOTA :
Végrehajtandó !
A kormányberendezést megmozgatva az megfelelően stabilan mozgatható, nem recseg, nem ropog, nem feszül
Másrészről a kormányberendezés holtjátéka is megfelelő, ami azt jelenti hogy megmozgatva a gumiabroncsok álló helyzete mellett, azok megmozdulása nélkül, vagyis megmozdulásnak pillanatáig legfeljebb 0-4 cm-t, vagy 5-15 fokot lehet mozdítani rajta.
A FÉNYJELZŐ KÉSZÜLÉKEK ÁLLAPOTA :
A járművön gyárilag felszerelt világító és fényjelző készülékeknek előírás szerűen működniük kell
Tehát fel kell kapcsolni őket, és meg kell győződni a működésükről !!
helyzetjelző lámpa elől ,, hátul
rendszámtábla világítás
tompított fényszóró
távolsági fényszóró
irányjelzők mindkét oldalon
féklámpák,, mind a 3
tolatólámpa
ködlámpák, ahol van a járművön
na már most, a ködlámpa és a tolató, nem kötelező, tehát elméletileg nem kellene vele foglalkozni, de ha fel van vele szerelve a jármű, akkor működnie kell
ebben a tekintetben nem tudok okos lenni a vizsgát illetően
vagyis tudok :
működjön, és tudjad hogyan, akkor nem lehet baj
az irányjelzőkről tudni kell hogy hogy percenként 60-120 között kell lennie a villogások számának
a féklámpáról pedig hogy kérd meg az oktatót lépjen rá :-) különben nem tudod ellenőrizni
A FÉKBERENDEZÉSEK ELLENŐRZÉSE :
A kocsiba beülve be kell nyomni a fékpedált
akkor működik jól, hogy ha a felső harmadában felkeményedik és tovább nem nyomható, nem rugalmas, és nem zuhan be
A kéziféket be kell húzni, lassan hogy a kattanásokat meg lehessen számolni.
Akkor működik helyesen ha 3-6 között van,, ha behúzás után megfeszül és nem esik vissza.
Ha megfelelően rögzíti a járművet.
Hegyi viszonyok közt ez egyértelműen adja magát,, sík úton pedig az előzőekben leírt módon lehet ellenőrizni ha szükséges, de azt túlzásnak tartanám hogy minden reggel ezért le kellene fullasztani az autót. :-))
A RENDSZÁMTÁBLA ELLENŐRZÉSE :
meg kell nézni mind a kettőt hogy megvan-e ,, és tiszta állapotú, jól olvasható
AKKOR HOGYAN IS HAJTSD VÉGRE MINDEZT A VIZSGÁN ?
miután kinyitottad az ajtót, tedd be a kulcsot a gyújtáskapcsolóba és adj rá gyújtást !
kapcsold be a :
tompított fényszórót
a ködlámpákat
az irányjelzőt egyik irányba
kérd meg az oktatót hogy lépjen rá a fékre
tedd rükvercbe
JÁRD KÖRBE AZ AUTÓT és
nézz rá minden sarkán a lámpákra, a gumikra, elől hátul a rendszámtáblára
aztán lépj vissza a kocsihoz, kapcsold át távolságira, és az irányjelzőt a másik irányba, és nézd meg ezeket is
lépj vissza, és kapcsolj le mindent
fogd meg a kormányt és mozgasd meg ezzel le tudod ellenőrizni
majd ülj be lépj rá a fékre, engedd ki a kéziféket és húzd be újra
ENNYI !
utána fordulj a vizsgabiztos felé, és mondd hogy a jármű megfelelő állapotban van !!
És mi a gyakorlat nálunk ??
A mi megyénkben ?
A mi vizsgabiztosaink körében ??
Kimegyünk a kocsihoz, a vizsgabiztos megáll a kocsi mögött hogy lássa a lámpákat.
Átengedi a terepet a vizsgázónak.
Tanuló körbeszalad, mindezt villámgyorsan megteszi, megnézi, aztán mondja is amit kell.
A vizsgabiztos elfogadja, ha látja hogy normálisan elvégeztük a dolgunk, és mondja, hogy indulhatunk.
Nem szoktak kötekedni, teljesen életszerűen elsősorban biztonságos autózásra kíváncsiak, nem cél az udvarban megbukni. Ritkán kérdeznek bele ,, nem mondom hogy soha,,, de nem is emlékszem igazából ilyenre.
Igen,,, írtátok, olvastam hogy más megyékben ez nem feltétlenül van így.
Szerintem ha valami alapvetőt megkérdez azzal nincs is semmi baj.
De sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni. Mármint a szélsőséges ellenpéldákkal, az általatok elmondott rossz tapasztalatokkal.
Talán azért érdemes azt a pár mondatot megtanulni, amit leírtam, nem olyan sok.
NAGYON FONTOS HOGY AMIKOR ELINDULTÁL A FÉKBERENDEZÉST ELLENŐRIZD LE EGY FINOM MEGÁLLÁSSAL PÁR MÉTER MEGTÉTELE UTÁN !!
SIKERES VIZSGÁT !
Ezt a bejegyzésemet ez a tanulói levél ihlette :
Tisztelt Katona Ági!
Válaszul azt tudom elmondani hogy én is a vészvillogót szoktam tanácsolni a tanulóimnak.
Hallottam már olyan véleményt hogy az nem jó.
Véleményem az, hogy ha csupán emiatt egy vizsgabiztos megbuktat egy tanulót, és nem engedi ki a forgalomba vizsgázni, akkor azzal a vizsgabiztossal is nagy baj van.
Ugyanis egy forgalmi vizsgának nem ez kellene a lényege legyen.
És az is a véleményem, hogy ha az az állásfoglalás hogy így ne ellenőrizzük az index lámpákat, mert nem elfogadható, akkor azt le kell írni, ki kell mondani, az oktatók figyelmét fel kell rá hívni hogy ne így tanítsák.
De egy jogosítvány ne ezen múljon .

Egy forgalmi vizsgán már
megbuktam, de nem ez a lényeg. Műszaki ellenőrzésénél az INDEXeket
hogyan kell ellenőrizni? Az én oktatóm a vizsga előtti napon gyorsan
mindent elhadart, benyomtam a vészvillogót, és azt mondta rendben. A
vizsgán pedig megkérdezték, hogy honnan tudom, hogy egyenként is
működik-e az index? Az oktatóm meg erre azt mondta, hogy nem így
tanította, szóval benne már többet nem bízok meg. Tehát a kérdésem: hogy
ellenőrizzem le külön-külön az indexet? Balra-jobbra indexnél is ki
kell szállnom, vagy elég a vészjelzővel megnézni, hogy világítanak-e, és
beülve pedig megnézni, hogy indexeléskor "kattog-e"?
Válaszát köszönöm:
XXXXX Balázs