2023. január 8., vasárnap

BEMUTATKOZÓ BEJEGYZÉS




Szeretettel köszöntelek az oldalamon !

KATONA ÁGNES gépjárművezető szakoktató, iskolavezető vagyok .

1993-ban szereztem az első szakoktatói oklevelemet . 
2010-ben pedig az iskolavezetői végzettségemet.

Rendelkezem '' B'' , '' C" , '' CE'' , '' D"  kategóriás jogosítvánnyal.


Harminc év oktatás után eljött az a pillanat, amikor úgy kellett döntenem, hogy  megnyitom a saját autósiskolámat .

Remélem, hogy az eddigi évek alatt levizsgázott, és elégedett tanulóim ajánlása alapján, sokan találnak majd ide hozzám a jövőben is . Örülök, ha Te is köztük vagy . Remélem elégedetten fogsz majd távozni, egy sikeres vizsga után, jogosítványoddal  a zsebedben.

Az autósiskola működésével kapcsolatos legfontosabb információkat a következő linkeken találod meg , itt az oldalamon :










2023. január 7., szombat

AZ AUTÓSISKOLA ÁRAIRÓL

 AUTÓSISKOLÁMBAN A 

- KRESZ tanfolyam díja  : 30.000 Forint. 

Ezért a díjért cserébe megkapod az e-learninges tananyagot, amivel otthonról tudsz tanulni. A tananyag végén pedig megkapod a vizsgára felkészítő tesztet is, a teljes tesztbankkal. . A tananyag fél évig lesz elérhető számodra . Amennyiben lejár a tananyagod hozzáférhetősége, de szeretnél még gyakorolni, tananyaghosszabbítást vásárolhatsz . Ezzel még további 1 hónapig lesz elérhető számodra a tananyagod. Ennek díja 5.000 Ft

Amennyiben tantermi oktatáson szeretnél részt venni, akkor ezt jelezd az iskola felé. Tájékoztatni fogunk a legközelebb induló tanfolyamról. Ennek díja megegyezik a online tananyag árával. A felkészüléshez tankönyvet biztosítok. 

- A vezetési órák díja 7000 Forint . Ezért az óradíjért vállalom, hogy hétköznap reggel 7 órától 17 óráig megtartandó óráimon részt vehetsz . A pótóráknak is ugyanez a díja . A forgalmi vizsga órája is vezetési órának számít . Egyedi igény szerint, a más időpontokban tartandó órák díja megegyezés kérdése lehet. A vezetési órákat előre kell fizetni . Hitelben nem autózunk. !

- a kresz vizsgadíj 4600 Ft

- a forgalmi vizsga díja 11.000 Ft

A tanfolyami díjak tekintetében fontos, hogy csak az autósiskolánál lehet fizetni !

A Vöröskeresztes vizsga díja 15.500 Ft , a mit majd a Vöröskeresztnél kell befizetni 

2023. január 3., kedd

ELSŐSEGÉLY TANFOLYAM ÉS VIZSGA

 A JOGOSÍTVÁNYOD MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGED LESZ  EGY SIKERES KÖZÚTI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ IGAZOLÁSRA, AMIT A VÖRÖSKERESZT AD KI !


Ha van már magyarországi vezetői engedélyed, vagy vezetői igazolványod, akkor nincs szükséged újabb vizsgára . A meglévő engedélyeddel igazolod, hogy Te ezt a vizsgát már letetted .

Bizonyos végzettségek megléte esetén felmentés kapsz a vizsga alól, de ezt a felmentést is a Vöröskereszt adja meg .

Ha egyik sincs és vizsgáznod kell, akkor ezt a vizsgát kizárólag a Vöröskeresztnél teheted le. 

A vizsga nem tanfolyamköteles, de tanácsos egy tanfolyamon részt venni, hogy nagyobb esélyekkel indulhass a vizsgán . 

Tanfolyamot alkalmanként, megfelelő létszám esetén tartunk. Ennek díja 10.000 Ft

Tanfolyamot a Vöröskereszt rendszeresen indít . Oda  is jelentkezhetsz .

A Baranya Megyei Vöröskereszt oladalát az alábbi linken éred el :

ITT



AZ AUTÓSISKOLA LEGFONTOSABB ADATAI, KAPCSOLATTARTÁSI LEHETŐSÉGEK

 

-  JOGSIRING, KATONA ÁGI AUTÓSISKOLÁJA

-  EMAIL  : jogsiring@gmail.com , 06706317231, www.jogsiring.hu

-  Iskolavezető : Katona Ágnes  névjegyzékszám: 10693  

- egyéni vállalkozó, nyilvántartási száma : 33952485 , 

- adószáma : 66329349-1-22 

-  Felnőttképzési nyilvántartási szám : B/2020/004670

-  az autósiskola székhelye : 7634 Pécs Dulimán dűlő 22

-  az autósiskola telephelye : 7621 Pécs Rákóczi út 61 / 2. emelet

-  ügyfélfogadó helység : 7621 Pécs, Rákóczi út 61 / 2. emelet.  Tel : 06706317231

-  ügyfélfogadás ideje : kedd  13:30 – 17:30-ig ,valamint csütörtök 13:30-17:30-ig

2020. június 30., kedd

SZEREZZ JOGOSÍTVÁNYT NÁLAM,,,,MOST !!

HA SZERETNÉL MEGTANULNI VEZETNI, 

HA JOGOSÍTVÁNYT SZERETNÉL, AKKOR MOST VÁGJ NEKI !

Jelentkezz nálam tanfolyamra 

RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG VAN !

70/631-72-31
katonaagi67@gmail.com 


  • OKTATÁS JOGOSÍTVÁNNYAL MÁR RENDELKEZŐK SZÁMÁRA IS !

Gondolatok az oktatás jelenlegi helyzetéről

Hát hogy is van ez az oktatósdi ?

Kell ugye a jogsi, mert anélkül mégis csak félember az ember...
Munkaeszköz, hobbi, életérzés,, stb.
Meg kéne tanulni biztonságosan és szabályosan  vezetni, és papír is kéne róla, hogy a rendőr se baszogason.

És akkor jön a tanuló.
Te magyarázol, megmutatod,.
Viszed a munkádba az egész életed.  Sok éves szakmai tapasztalatod.  Vagyonod, biztonságod, egészséged.
Fél lábbal a sírban, másikkal a börtönben vagy minden pillanatban.

A tanuló fizet,,, és a pénzéért azt csinál, amihez kedve van.
Nem számol, nem kalkulál, nem gondolkodik ,, csak le akarja tudni azt a nyomorult 30 órát,  a pénzéért  "megjáró" jogsiért.
Nem fogadja meg a tanácsaidat, nem tesz eleget az utasításaidnak. Vitatkozik, tagad, megmagyaráz.
Nincs érzéke hozzá, nem figyel, nem erőlteti meg magát, eredményt nemigen tud felmutatni, De gyakorolni, pótórákat venni nem akar.

Késik, nem jön el,, utolsó pillanatban visszamondja olyan nyomós okokkal, hogy a barátjának ma van a szülinapja, vagy hogy Ő ilyen melegben nem akar vezetni,,, vagy tegnap napszúrást kapott a strandon és hasonlók. Játszik az időddel , a munkaidőddel, és mások esetleges vezetési lehetőségét is elveszi.

Szóval ül a tanuló a kocsiban.. próbálod tanítani.... hasztalan .
Szemedre veti, hogy nem dicséred eleget. Ő így nem tud fejlődni, mert  rossz pedagógus vagy.
Mondom neki, hogy ha lesz miért, akkor majd megdicsérem.
De akkor is,,,,  ugye hogy már sokkal jobban megy neki  ??

Na most mit mondjak erre  ? Amikor tudom,, tudjuk, hogy nem .

- Mert ha megdícsérem, akkor nem érti miért is nem megyünk vizsgázni ? Miért is kellene pótórákat vennie ?

- Ha nem akar órákat venni és elviszem vizsgázni, majd megbukik, mert hozza azt a teljesítményt amit a vizsgán, akkor meg azt nem érti, hogy miért bukott meg.  Vagy miért nem mondtam hogy ne menjen vizsgázni mert úgy szar az egész ahogy van.. ?

- Ha korrekt módon megmondom neki hogy nem megy jól és sokat kéne gyakorolni még, akkor  jön az, hogy le akarom húzni...

- Ha megbukik a vizsgán, akkor az a szemét vizsgabiztos húzta le, mert kell a hatóságnak a pótvizsgadíj. Mert az az opció , hogy ő cseszte el, nem létezik.

Mi van  a háttérrel :

ROKONOK, BARÁTOK, ISMERŐSÖK :

1 verzió /

Mégis miért nem lehetett a tanulót 30 órából levizsgáztatni ? Miért nem tanítom meg rendesen ?? Milyen oktató az ilyen aki 30 órából nem képes megtanítani valakit vezetni ?  persze, mert itt minden csak a pénzlehúzásról szól !!

2 verzió /

 Hogy engedhettek ki az utcára  ilyen barmokat?
Miért kell minden marhának jogosítványt adni ?
Ti tehettek arról, hogy ennyi baleset van az utakon !

3 verzió / 

Mi a francot kerestek itt az utakon ? Akadályoztok minket, útban vagytok. Ha a belvárosban vagyunk akkor ott, ha az országúton, akkor ott, a parkolókról meg inkább ne is beszéljünk ...

Hova kellene mennünk , hol kéne gyakorolnunk ? Az úton való haladást, a közúti közlekedést nem lehet egy rutinpályán megtanulni . A forgalmi vizsga is éles helyzetben, a forgalomban zajlik . Elvileg mi arra készülünk.

4 verzió /

Ha mégis rutinpályára megyünk sok órát, ahogy azt a köznép szeretné akkor meg :
Mi a francot kerestek már 20 órát a rutinpályán ??  A gyereknek már lassan vizsgáznia kellene menni, de 20 méter egyenes haladáson és némi szlalomozáson kívül mást meg nem tanult tőled !

Amúgy mit várnak az emberek ?
De komolyan !
Hogy egy zárt pályán készre tanítjuk a nebulót, majd kijövünk és megyünk vizsgázni ?

Csendben megjegyzem, egy tanuló még a forgalmi vizsgáján is kezdő vezető !! Tehát mindig útban lesz , és még egy jó darabig akadályozni fog bárhol vagytok !

Szóval ebből nem lehet jól kijönni ....
A tanulók 10 % a ügyes. Jó érzéke van a vezetéshez , a közlekedéshez,, vagy már úgy jön oda, hogy tud vezetni. Viszonylag hamar 1-2 vizsgából jogosítványt szerez, és elégedetten távozik.

Van még egy 10%  akinek ugyan nem megy jól, de intelligens módon belátja ezt. Szorgalmasan gyakorol, ha kell sok órát vesz és remélhetőleg sikerül is levizsgáznia. Ha sokadikra sikerül az sem baj. Nem okol senkit, tudja, hogy a hiba benne van és minden erejével megpróbál a lehető legtöbbet kihozni magából és a helyzetből.

Aztán ott a maradék 80 % .
Bármit teszünk , mindenért minket hibáztat.

PEDIG MI CSAK HOZOTT ANYAGBÓL DOLGOZUNK !

HA A KACSA NEM TUD ÚSZNI, NEM A VÍZ A HÜLYE !

A KOCSIMRA NEM AZ VAN ÍRVA HOGY VARÁZSLÓ, HANEM HOGY OKTATÓ !

Mi meg ott állunk középen kiszolgáltatottan és igazából tehetetlenül..
Irigylésre méltó helyzet..
Nem csoda, ha az ember idegileg idővel kikészül.

Csendben elmondom az ellendrukkerek kedvéért, hogy jelen pillanatban a szakoktatói végzettség megszerzéséhez 23 betöltött életév, egy B kategóriás jogosítvány , és érettségi kell.
No meg cirka 1M Ft a tanfolyamhoz és egy üzemképes autó.
Neki lehet állni megcsinálni, és megmutatni hogyan is kellene úgy oktatni, hogy mindenki elégedett legyen, és közben senkit be zavarjunk, vagy bántsunk meg.

Amúgy szeretem a munkám,,,  de nem mindig és nem mindenáron.