egy oldal azoknak akik szeretnének belelátni a járművezető képzés titkaiba,, azoknak akik szeretnének tanácsokat kapni a jogosítvány megszerzéséhez és a biztonságos közlekedéshez
www.jogsiring.hu
MEGTANULNÁL VEZETNI ? TUDSZ MÁR VEZETNI, ÉS SZERETNÉL JOGOSÍTVÁNYT IS ? VAN JOGSID DE MÁR EZER ÉVE NEM VEZETTÉL ! A LEGJOBB HELYEN JÁRSZ ! GÉPJÁRMŰVEZETŐ SZAKOKTATÓ VAGYOK MÁR 24 ÉVE .

KERESS MEG ÉS MEGBESZÉLJÜK MIBEN SEGÍTHETEK !
70/ 631-72-31

2010. július 14., szerda

változások a szakma elismertségében

Visszaemlékezve régi idők oktatóira, munkájukra,megbecsültségükre,, bizony nagy változásoknak lehetünk tanúi.
Ezen változások kis része pozitív, vagy elfogadható, de egy jó részük bizony furcsa, szomorú.
Úgy harminc évvel ezelőtt lehetett amikor édesanyám jogosítványt szerzett.
Emlékszem a hangulatára, a készülődéseire, és a történetekre amiket mesélt.
Izgalommal várt minden egyes elméleti és gyakorlati foglalkozást. Az oktatójáról tisztelettel beszélt, felnézett rá , örült, hogy tanulhat tőle.
Abban az időben tekintélye volt a szakmának, és a kollégáknak is.
Köszönhető volt ez sok dolognak.
Azokban az időkben jogosítványt szerezni nagy dolog volt
Várni kellett már arra is hogy a tanuló bejuthasson egy csoportba, és utána még tovább hogy autóba ülhessen.
Az oktatót tanár úrnak szólították, és megköszönték a lehetőséget hogy végre kocsira kerülhettek.
Az elméleti foglalkozások száma jóval meghaladta a mait és időben is hosszabb volt a felkészülésre szánt idő.
A tanfolyamok sokszor hónapokig tartottak, így volt lehetőség a KRESZ ismeretek átadása mellett sok gyakorlásra a tananyag rögzítésére, visszakérdezésre, sőt közlekedési nevelésre is.
Tanmesékkel, filmekkel nem csak a tudás átadására törekedtek, hanem a közlekedési kultúra kialakítására is.
Manapság minderre nincs igény .
Ha szeretnénk is hasonló képzést nyújtani nem valószínű hogy megtelnének az iskolapadok.
Természetesen ennek az alapos oktatásnak a hiányát megszenvedjük az oktatás során a kocsiban, de a hétköznapok során az utakon is.
Emlékszem olyan történetekre is , hogy a tanulókkal mosatták az oktatók a kocsijukat, és ami az érdekes benne a tanulók sokszor ezt szívesen tetté.
Persze ez most nem elvárás, és nem cél, csak ez a tény is minősíti a tanuló oktató kapcsolatát.
Azokban az időkben nem volt ennyi iskola sem ami hordozza magában azt a tényt is, hogy akkoriban nem pazaroltak feleslegesen energiákat és pénzeket a rivalizálásra,, nem volt rá szükség.
És ugye a rivalizálás elég gyakran a másik szapulását, sárba tiprását is jelenti.
Mi ostobák nem vesszük észre hogy a kis hatalmi harcainkkal a saját ázsiónkat csökkentjük.
A versengésünk nagyban hozzájárult a saját megbecsültségünk lerombolásához.

Mára a jogosítvány megszerzése, az oktatás egy valamikor megbecsült pedagógiai szakmából egy elüzletiesedett,pénz központú szolgáltatássá vált.
A tanulók úgy kezelik az egész képzés menetét, mintha bemennének egy áruházba és vásárolnának egy kiló kenyeret.
Kifejezetten mint szolgáltatást kezelik, amit megvásároltak a pénzükkel,és aminek a végeredménye egy papír ami ha a zsebükben van jogosultak autót vezetni.
Nincs ennek a papírnak már értéke.
Számtalan sikertelen vizsga után hallottam már ilyen megjegyzést, hogy jó, akkor még egyszer eljövök vizsgázni, de ha nem sikerül megyek és veszek egy jogsit a piacon.
A jogosítvány mára árucikk lett, amihez nincs szükségük a kezelési útmutatót jelentő ,emberi, pedagógiai útmutatókra a közlekedési magatartás, kultúra ismereteire.

Sokan úgy vélik, ők befizettek 100000 Ft-t,, cserébe nekik megjár a papír, ha alkalmasak, ha nem .

Rengeteg konfliktust okoz ez mint oktató- tanuló viszonyában, mint a vizsgák során.
Természetesen ezen tanulói magatartások nagy részben származási, neveltetési hiányosságokra vezethetők vissza.
Mindannyiunknak számtalan jó hozzáállású tisztességes, szorgalmas tanulója van aki megbecsül minket, és érezteti velünk, hogy a munkák fontos a számukra, és partnerek a képzés minden fázisában.

De az általános társadalmi elvárások megváltoztak, ma már nem a tanulók harcolnak a jó oktatóért, a minőségi oktatásért, hanem az iskolák és az oktatók a tanulókért.
Mára nem a szakma diktálja a feltételeket és határozza meg az elvárásokat ez elérni kívánt szintet, a minőséget, hanem a tanulók válogatnak a kínálatból.
És ami egy ilyen rendszernek mindig is sajátja ,, leginkább nem a színvonal határozza meg a döntésüket, hanem az ár.
Nincs is semmi baj amíg a piacverseny eredményeképp az olcsóbb szolgáltatást választó fizető kuncsaftnak csak a mennyezete lesz csíkos, vagy a kéménye ferde, esetleg a cipője lukas.
A baj ott kezdődik amikor szerencsétlen véletlenek összejátszása során, képzetlen felkészületlen , a forgalomra veszélyes sofőrök kerülni ki az utakra.
Már pedig kikerülnek..
és ezen mindannyiunk,, sőt gyermekeink élete is múlik