2010. augusztus 14., szombat

a besorolásról

A besorolás módját és szabályait a jogszabálykönyvek és tankönyvek leírják.
Én csak pár jó tanácsot szeretnék most elmondani, amit a kocsiban a gyakorlás során tudtok hasznosítani.

Besorolni, egy útkereszteződés előtt úgy kell ahogy azt a jogszabály leírja, vagy jelzőtábla, közúti jelzés egy adott helyen meghatározza.

Vannak azonban itt is téveszmék,, rossz szokások, figyelmetlenségből adódó veszélyes szituációk !

Mire figyeljünk hát oda ?

Ha az útkereszteződésben a forgalmat jelzőlámpa irányítja,, akkor több forgalmi sáv esetén nagy eséllyel jelzőtábla vagy útburkolati jel segíti a besorolást.
Ezek kellő időben való felismerése, és értelmezése, gyakorlat kérdése.

Egyéb helyen, ahol nincs ilyen segítség két dolgot kell időben átgondolnunk.
Merre akarunk tovább menni ?
És hogy az utca egyirányú vagy kettő ??

Jobbra kanyarodás, vagy egyenesen haladás esetén nincs is túl nagy gond, hiszen ezt általában az úttest jobb széle mellől kell végrehajtani !

De !!!!!!!!!!!!
Hol van,, vagy mi számít az úttest szélének ?
Mit kezdjünk a parkolóhelyekkel ?
Mit a buszmegállóval ??

Gyakorlati szempontból én a következőt szoktam tanácsolni.
Bár azt úttest széle a járdaszegély, vagy a padka széle,, azért nem tanácsos ezt érintve megállni.
Veszélyes a kerékre, és nehezíti is az elkanyarodást.

Figyelembe véve a rendelkezésre álló helyet, a kanyar ívét az úttest szélétől olyan távolságban célszerű megállni,vagy besorolni, hogy a jármű és úttest széle közé, másik jármű,, de ebben a helyzetben leginkább kerékpáros be ne férhessen.

Az úton való jobbra tartás mértékénél szoktam emlegetni a koszcsík kifejezést,, ezt ebben a helyzetben is lehet alkalmazni.
A felfestett parkoló helyeket, ha azon járművek nem állnak, figyelmen kívül kell hagyni, a buszmegállót hasonló képp.

A félreértések elkerülése véget : rá kell állni,,,, nem kell szabadon hagyni !! A kanyarodást innen kell elvégezni.

Ha a parkolóhelyeket a besoroláskor figyelembe vennénk, és kikerülgetnénk, akkor balesetveszélyes helyzetet teremtenénk azáltal, hogy mellénk egy kerékpáros besorolhatna, és kanyarodáskor ezzel az összeütközés lehetősége fokozottabban fennállna.

Balra kanyarodáskor, pedig jön a jól ismert probléma !!

Hány irányú az utca ?? Elfelejtettem megnézni az elején.

Ugye mitől egyirányú az utca ?
Két tábla együttes meglététől.
Utca egyik végén az egyirányú utca tábla,, másik végén a behajtani tilos !

Mi van ha elfelejtettem megnézni,,, az utca vége felé közeledek és gyors döntést kell hozni ???
Előfordul ez mindenkivel !
Lássuk a segítségeket.

Látok az utca végén bal oldalon hátulról, kerek táblát ???

-Ha nem akkor ez nem lehet egyirányú utca ! Hiszen nincs behajtani tilos tábla !

- Van ? attól ez még lehet bármi más is,,, például megállni tilos, sebességkorlátozás is, tehát a dolog nem oldódott meg.

Autók parkolnak az utcában ??

Ha igen,ha mindkét irányba néző autókat látok,vagy akár csak szembe nézőket találok, akkor itt kétirányú a forgalom, az utca nem egyirányú !

Csak jobb oldalon állnak autók, és ezek is mind velem azonos irányban állnak ??
Ez önnmagában nem jelent semmit,, lehet hogy az utca másik végén egy megállni tilos tábla van.

Van az utcában a bal oldalon, szembe velem, megállást, parkolást szabályozó tábla,,
a földre festett útburkolati jel , ami bal oldalon van, de velem szemben kihelyezve,felfestve ??
Akkor az utca egyirányú !

És még egy lényeges dolog.
Ha az utcában bármilyen aprócska útkereszteződés is van, ott meg kell ismételjék,, újra ki kell helyezzék az egyirányúságot szabályozó táblákat !!

Természetesen, ezeket a jelzéseket, a tanácsaim ellenére, vagy azok mellett az utca elején kell keresni, a közlekedés így biztonságos.

Ha kétirányú az utca, akkor hova soroljunk balra kanyarodáshoz ??

Ha egy sáv szélességű akkor,, bármilyen furcsa is, szorosan az úttest jobb oldalához, hogy a szembejövők kényelmesen beférjenek, figyelembe véve, hogy az utcába bekanyarodó járműveknek nagyobb a helyigényük, mint az egyenesen haladóké.
Ha szélesebb a jobb oldal mint egy sáv, akkor az úttest felezővonala, vagy a jobb és baloldalt elválasztó vonal mellé.

Ha az úttest egyirányú akkor természetesen, az úttest bal oldalához,, az első fejezetben leírt módon, szükséges, biztonságos, és ésszerű mértékben lehúzódva !

További kérdés ??

Tegyétek fel bátran !!

1 megjegyzés:

  1. Október 10.én vizgsázok forgalomból. De ma is az egyirányú utcába való besorolást rontottam el. mint mindig.:(

    VálaszTörlés