2011. július 28., csütörtök

Vizsganapló

az első bejegyzésem lesz a 0. a később emlékezetből beírt vizsgákat - szal jelölöm majd -1,,, -2 stb

-3/ 

-2/  22 éves hölgy. Második vizsga. Sikertelen


Kollégától átvett tanuló.Jó készségekkel, jó felkészítés után, de egy sikertelen vizsgán már átesett. 56 órát vezetett a kollégánál. Nálam még 10-et, így mentünk vizsgázni.Vizsga előtt a tanulás folyamán jó teljesítményt nyújtott. Esélyes vizsgának néztünk elébe.
Totális széthullás ! Remeg keze kába. Én még ilyet a 18 év alatt is ritkán láttam. Nem ura a kocsinak, és magának sem. Rezgő vizsgaléc alatt autóztunk, sok toleranciát kapva a vizsgabiztos részéről. A visszafelé vezető úton egy előlünk lehúzódó autó, még benyúló fenekének majdnem nekirohantunk, utolsó pillanatban körültekintés nélkül át akarta rántani az autót a másik sávba, menekülésképp. Bele kellett nyúlnom, meg kellett állítanom a járművet. Ha ez nem történik meg, szerintem a visszaérkezés utáni értékelés is sikertelenséget hozott volna, mert rengeteg volt a hibája. Ilyenkor a vizsgabiztos döntése, hogy hagyja-e tovább autózni, hogy egy még megalapozottabb döntést hozhasson, egy még teljes kép alapján. Mindaddig amíg KRESZ szabályt nem sért, vagy veszélyhelyzetet nem teremt, vagy ameddig bele nem kell avatkozni. Hát ez történt, elfogyott a cérna, borult a bili, bele kellett nyúlni.


-1/ 22 éves hölgy, az iménti tanuló. Sikeres.

Leküzdve a múltkori vizsga hatalmas izgalmát, szép autózással megnyertük a versenyt. Kisebb hibákkal, amik összességében nem okoztak sikertelenséget, de jó technikai teljesítménnyel figyelmes vezetéssel mentünk végig a pályán !


0/  26 éves hölgy. Első vizsga. Sikertelen

41 levezetett óra után. Időkorlátok közé beszorulva elég stresszes vizsga során. A tudatában összekeveredtek   a sávok. A legszélső sávot kanyarodónak nézte, és így eltolódtak tudatában a sávok. Rossz helyre egy balra-kanyarodósávba sorolt be, irányjelzés nélkül. Láthatóan eltévedt. Ez nem lett volna baj, ha elmegy arra, de megijedt, és már záróvonalon visszarántotta a kormányt. Vizsgaeredmény teljesen jogos.

1/  az előbbi 26 éves hölgy. Második vizsga. Sikertelen.

47 levezetett óra, benne egy vizsga,, után. Már jó vezetési stílusban, ahogy én szoktam mondani , végre összeállt a teljesítmény. Nincs is baj, ügyesen autózik. Országúti vezetés. Előz, kerül, váltót használja. Dinamikusan, figyelmesen autózik. Apróbb hiba, de hiba, hogy a kerülések során a sávválások, kicsit hirtelenre, meredek szögűre sikerednek, de még a tűréshatáron belül. Visszafelé 5-ből véletlenül 2-be teszi. Előfordul, de összeomlik a felismeréstől. Utána nem találja a 3-at. Ismét 5-be teszi, a kocsi a lejtőn belódul. Lakott terület kezdetéig alig tudja lefékezni a megengedettre, de ráadásul utána el is engedi a féket. A kocsi begyorsul 65-70-re. Vizsga vége. Jogosan.

2/ 17 éves ifjú hölgy. Első vizsga . Sikertelen.

30 levezetett óra után. Az utolsó két hétben nem tudtunk gyakorolni, mert nyaralni mentek. A vizsga előtti napon mentünk 2 órát.. Már stabil vezetési tudással jött a tanfolyamra is. A vizsgán, fegyelmezett jó teljesítményt nyújtott, egy kezdőtől elvárható szinten. Apróbb hibák fordultak elő. Dinamikusan autózott, a váltót, kormányt pedálokat összehangoltan kezelte. Minden sebességfokozatot használva a megengedett sebességhatárokon belül autóztunk lakott területen belül és kívül is. A jelzéseket időben felismerte,időben, és jól reagált rájuk. Közlekedési szabályokat betartotta. Valós hibája volt hogy nem mindig a jó fokozatot használta, ami a rutintalanságból eredő, kezdőkre jellemző hiba. Gondolok például, egy kerékpáros utolérése során a lépésmenetben követéshez 1-t rakott, pedig elbírta volna 2-t is. Az egyik körforgalomnál, kicsit korán kezdte meg az elkanyarodásra való felkészülést és hamarabb kapcsolt vissza , mint az feltétlenül szükséges. A tükrök használata, nem mindig volt rendszeres. Használta, a manőverezések során rendszeresen, de a köztes időkben csak esetlegesen ! Vizsgabiztos szerint kár volt kettőben bevenni a körforgalmat, jó lett volna a 3 is. Szerintem nem, de minden másban egyetértettem vele. Ezek a hibák önmagukban valószínű még nem eredményeztek volna sikertelenséget. Miért bukott meg ? Visszafelé utolértünk egy kerékpárost, és rossz pillanatban kezdte el az előzést. Pont a fényjelző készülék alatt lévő 6 M hosszú az azonos irányú forgalmi sávokat elválasztó záróvonalon. Természetesen egy ilyen hiba elkövetésekor számításba kerülnek az addig elkövetett apróbbak is.
Pech ? Nem,, figyelmetlenség. Ő is észrevette, így a vizsga vége számára is egyértelmű volt. Sajnos :-(  De jogos !

3/ 2011.09.05 ,, 36 éves férfi. első vizsga megfelelt.

Nem volt egy könnyű menet. Már a vizsga. A fiatalember, már tudott vezetni. Külföldön dolgozik, csak pár hétre jött haza, megszerezni a jogosítványt. Kevés rossz szokását kellett leküzdeni a gyakorlás során. Szépen, megfogadva a tanácsaimat fejlődtünk napról-napra.
Gyönyörű vizsga volt, szinte hiba nélkül.
Na most létezik-e vezetés hiba nélkül ?
Ha a szabályzatot veszem szó szerint, akkor ebben az országban csak kevés embernek lenne jogosítványa.
Kell a tolerancia, az összképet kell nézni. Ez általában így is szokott történni.
A vizsgabiztosnak hatalom van a kezében, mellyel élhet vagy visszaélhet.

Ezzel a vizsgabiztossal személyes konfliktusom van. Mióta az eset megtörtént, erősen érzékelteti velem, hogy én csak hiszem magam jó oktatónak, és tulajdonképp minden tanulómat meg lehetne buktatni.

És ez valóban így van. Nem csak az én tanulóimat, a legtöbbünkét.

Sikerült találni ismét két hibát.
A tanuló ügyesen, dinamikusan, nem kezdő szinten autózott. Észrevett, és megoldott sok váratlan helyzetet. Mentünk országúton is, használt minden fokozatot, ahogy kell. Beérve egy kis városi szakaszra, ami összesen nincs 100m , az előttünk haladó teherautó miatt csak késve vette észre a lakott terület táblát. De szerencséje volt a lámpa az orra előtt piros lett, így nem lett baj.
A vizsgabiztos ezt hozta fel hibának,, hogyha nem váltott volna a lámpa, akkor átszáguldoztunk volna 70-nel.

Ez így van, de a tanulónak szerencséje volt, minden másban meg ügyes.

Percekig beszélgettünk erről a kocsiban, mire megszületett a döntés : megfelelt.

Jogos lett-e volna ha megbuktatja ???
 Ha akarja igen. Még vitatkozni sem mehettünk volna, hiszen a tábla vonalában, még meghaladta a sebességünk a megengedettet.

Hozzá kell tenni a történethez, hogy legalább 5 alkalommal léptünk ki és be lakott területre, és minden alkalommal, pontosan a szabályoknak megfelelően történt minden. Tehát nyilván való hogy vizsgázónk tudja a dolgát és figyelmes is.
A másik majdnem bukást okozó hiba az volt hogy a hatósághoz visszatérve a kanyarodó sávba való kisoroláskor a tanuló nem nézett vissza a holttérbe . Igaz abból az irányból nem jöhetett volna autó, mert lámpa irányítja az onnan érkező forgalmat.
Valóban, még ebben az esetben is vissza kell nézni egy sávváltáskor, de azért elkeserítő lett volna ennyin megbukni, amikor minden más sávváltásánál szépen körülnézett.

Mindketten örültünk a döntésnek.

Köszönjük !!!

Szeretnék ehhez a vizsgához egy kiegészítést hozzátenni, mivel valószínű félre érthető sorok vannak benne !A Vizsgabiztosaink általában nem viszik bele a személyes konfliktusaikat a vizsgákba,és ez való igaz.
Mindenki ember, ők is.
Ahogyan az elején mondtam , nem a tanuló felé, hanem felém irányultan tettem a megjegyzésemet, idézem :

 Mióta az eset megtörtént, erősen érzékelteti velem, hogy én csak hiszem magam jó oktatónak, és tulajdonképp minden tanulómat meg lehetne buktatni.

Azt nem mondtam hogy valaha a vizsgázó látta volna ennek kárát !
Azt írtam hogy talált hibát,,, azt nem hogy nem helyesen  értékelte ennek súlyosságát !!
Vagy hogy nem hozott volna jó döntést.

4/ 2011.09.06 ,, 17 éves hölgy második vizsga , sikertelen.

Üldöz minket a pech. Ő a 2/-es vizsgázó.

Gyönyörűen, hiba nélkül vizsgázik. Boldog vagyok, repkedek. Szerencsénk van , az egyik legnormálisabb vizsgabiztost fogjuk ki.Olyat , aki a valós teljesítményt nézi, nem talál ki dolgokat ami nincs, nem kötekedik. A tényeket nézi, és normálisan mérlegel. A három szakmailag toppon lévőből az egyik. Bármit letettem volna a vizsga sikeréért.
És valóban, kisebb hibákkal, figyelmesen autózik.
És a vizsga közepén egy kétirányú utcát egyirányúnak néz,, baloldalról kanyarodik balra. Vizsga vége.
A dolog pikantériája, hogy tegnap autóztunk arra, és akkor nem tévesztette el.
Ezt hozza a vizsgadrukk.

Az értékelés során a vizsgabiztos is megállapította, hogy technikailag teljesen rendben, volt a tanuló teljesítménye, látszik hogy vizsgára érett szinten van, csak egy pillanatnyi figyelemzavar okozta a sikertelenséget.

Hangosan mondom nem mondott olyat hogy sajnálja !! Tényszerűen értékelte a teljesítményt !

Szerintem ez nagyon fontos, mert számomra is egy visszajelzés arról, hogy jól ítéltem meg a tanuló teljesítményét, és a tanuló számára is egy pozitív visszajelzés, a további felkészülésre. Ami egy ilyen kudarcélmény után, borzasztóan fontos !

Erről majd egy külön cikket fogok írni.
Az a szakma, mely nélkülözni próbálja a munkájából az embert, az emberi megnyilvánulásokat, az kudarcra van ítélve.
Egyetlen okból ! Emberekkel emberi módon kell viselkedni, beszélni, még ilyen sikertelen vizsgahelyzetekben is !

5/-  2011.09.12 .  17 éves hölgy, az előző tanuló, 3.vizsga sikertelen.

Nem tudom a megfejtést. A vizsgázó, mint múltkor is, ügyes. De nem jutunk tovább az első útkereszteződésnél. Jobbra kanyarodunk, a zöld lámpánál. Tanuló rámered a járda szélén álló gyalogosokra, és megáll. Nem néz a lámpára, csak áll és nem érti a gyalogosok, miért nem mennek át. Hát mert piros a lámpájuk. Csoda hogy nem jönnek mögöttünk, és nem jönnek nekünk.
Vizsgabiztos tovább engedi, tekintettel arra, hogy harmadik vizsga, és még nem mentünk 50 métert sem.
De másik 50 méter múlva, jön a következő hiba, rossz sávba sorolunk. Elment a rossz irányba, szabályosan, így nem állítja meg, de már nagyon rezeg a léc.
Úgy gondolom maximális vizsgabiztosi toleranciát, és türelmet kaptunk.

Megyünk tovább, a következő utasítás : a következő fényjelző készüléknél, ahol lehet, menjünk balra.
Besorol , ahogyan kell, és kis híján befordulunk a záróvonalon át egy benzinkút kijáratához, ahol utca nincs, és behajtani is tilos , mert egyirányú.
Szerencsére pirosat kap, így visszahúzza a kormányt, és a piros alatt rájön, hogy majdnem hülyeséget csinált.
Elkanyarodunk, és megismétlődik az előző eset.
Megyünk zöld lámpánál, és a járdán a zebra felé lépdelő gyalogos előtt , akinek piros a lámpája, megáll.

Tanácstalanul, tehetetlenül nézzük a vizsgabiztossal az eseményeket,, nem értjük a dolgot.
Balesetveszélyes dolog volt amit a tanuló művelt, csoda, hogy nem jöttek belénk hátulról.
Sikertelen.

Én tudom az okát is. Most már valóban régóta nem mentünk. A tanuló tudja az agyával, hogy ügyesen autózik, de a gyalogosokat nem  mindig veszi észre. Ezt a lelkiismeret furdalását vetíti ki úgy hogy minden gyalogosnak megáll, ha kell ha nem. Hozzájön még az általam sokat emlegetett csőlátása. nem nézi az út széleit, itt sem nézte a gyalogosok lámpáit.
Őszintén sajnálom, mert nagyon ügyes, és mert úgy érzem, eljött az a pont amikor a szülők már engem hibáztatnak. Gondolom ezt azért is, mert a vizsga végén szerettem volna megbeszélni apukával, mi történt a vizsgán, gondoltam kíváncsi rá, de nem hallgatott meg.
Szomorú :-(

6./  2011.09.16   26 éves hölgy harmadik vizsga : sikeres

Végre sikerült !! Happpppy !!
Nagyon tetszett ez a vizsga.
Azt is elárulom miért.
Volt egy érzelmi és egy szakmai oldala.
A hölgy külföldön dolgozik, nagyon megkedveltem az elmúlt hetekben. Rengeteget fejlődött, és nagyon meg akart felelni ! Gyakorolt, figyelt !
De mint már említettem hiba nélküli vizsga nemigen van.
A másik izgalmam az volt, hogy bevallom őszintén, nagyon féltem a vizsgabiztostól.
Életemben, talán kétszer vizsgáztattam nála. Korrekt volt, de szigorú.

Tudtam hogy a vizsgázómnak szüksége lesz a türelemre, mert nagyon izgul.

Tökéletes volt a vizsga !

Miért ?
Voltak hibák,,,, nem is kevés. Tudtam én is ők is.
Kíváncsi voltam az értékelésre.
Rezgett a léc, rendesen. Nem eget verő hibák, csak hibák.
Viszont amiket elrontott, olyan dolgok voltak, amiket többször is végre kellett hajtani. És az esetek többségében szépen megoldotta. Ebből lehetett látni hogy képes rá, hogy tudja, csak abban a pillanatban, nem csinálta jól, mert valószínű halálosan izgult.
Gondolok itt olyasmire, hogy kikattant, vagy kinnmaradt az index. Hogy megálltunk gyalogosnak, amikor nem feltétlenül kellett volna. Nem a tökéletesen jó ívben kanyarodtunk, vagy nem a megfelelő sebességfokozatot használtuk. Nagyobb gázzal indultunk a kelleténél, és hasonlók.
De ez csak egy- egy eset volt a sok hasonló másikból.
Viszont, itt jön, amit én százszor könyörgök a tanulóimnak.
Hogy ha szépen megcsinál bizonyos dolgokat,,, akkor az jó irányba fogja a mérleg nyelvét fordítani ! Mire gondolok ?

A kikerülések, szépek, voltak. Időben, holttérbe szépen betekintve.
Sebességkorlátozások, szépen betartva.

Szóval nem volt rossz vizsga, de voltak benne hibák.
És a vizsgabiztosunk magyarázata nagyon tetszett nekem.
Imádom amikor szépen elmagyarázzák az eseményeket.
Amikor a vizsgabiztos szájából ugyan azt hallja a tanuló, amit tőlem már százszor.Pontosan ugyan azokkal a szavakkal.
Mindegy hogy megfelelt vagy sem. De lássa, hogy itt pontosan az az elvárás, mint ami részemről volt a gyakorlás során !
És most ez történt.
A vizsgabiztos szépen, sorról sorra, mindent elmondott. Úgy ahogyan én azt szeretném.

Volt egy vizsgabiztosunk, sajnos már nyugdíjba ment .
Ebben a tekintetben Ő a példaképem.
Szerettem ahogyan lerajzolta, ismertette, elmondta, a hibákat is, és a pozitívumokat is.

Így én is hitelessé váltam, és a munkám nem volt hiába való.
Szuper !! csodás lesz a hétvégém !!     :-))

7./  2011.09.26    32 éves férfi, első vizsga,  SIKERES

Ez egy nagyon jó vizsga volt.Tudni kell, hogy utálom a vizsgahelyzeteket.
Én legalább annyira izgulok, mint a vizsgázó.
A fiatalember ügyes,, nem nálam tanult meg vezetni. De tele volt felvett rossz szokásokkal.
Szeretett kapkodni, ment amerre gondolta. Nagyon kedveltem, de lehetett vele birkózni rendesen.

De ez a vizsga, egy jó teljesítményen alapuló , igazán kellemes hangulatú vizsga volt.
Valóban a hangulat , a menet, a teljesítmény, egyaránt normális, néha még oldottnak is mondható.
Kellemesen csalódtam, és igazán örömmel szálltam ki a végén.
Volt-e hiba ??
Aranyos hibák, egy jól láthatóan nem kezdőtől, de nyilván voltak. Egyszer megszámoltuk a fogaskerekeket, és hasonlók.
Szeretem az ilyen napokat, köszönöm az ügyes vizsgázónak a teljesítményt és a vizsgabiztosnak a jó hangulatot :-)

8./  20 éves fiatalember első vizsga   SIKERES

nem volt rossz vizsga, de én lepődtem meg a legjobban.
Átvett tanuló volt. Lassan lejárt volna a 2 éve és KRESZ vizsgája érvényessége.
Régóta nem vezetett már. Napról napra ügyesedett a technikája, de a figyelmetlensége példa nélküli.
Szerencsés dolog, hogy ezt Ő is tudta magáról, és a szülei is.
Az óráinak a száma megfelelő volt,, nem alapórás, gyakorolt rendesen, csak hát a mérhetetlen figyelmetlensége volt a gond. És sajnos ez az a dolog amin ugyebár én nem nagyon tudok segíteni.
Kitalálta, hogy menjünk el vizsgázni.
Egyet értettem,, gondoltam lesz ami lesz.
Megígérte hogy nagyon figyel.
És valóban.
Saját magához képest hihetetlenül összpontosított. Szinte szépen vizsgázott, kisebb hibákkal. Az hogy eltévesztettük a vizsgaútvonalat, az igazán a minimum volt Tőle.
Én nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, de a vizsgabiztos megtette :
ELVOLT MAGÁBAN,, MAGÁVAL

És valóban. Voltak helyzetek, amiket meg lehetett volna jobban szebben is oldani, de ami nekem nagyon szimpatikus volt, nagyrészt látványosan körültekintően oldotta meg a helyzeteket. Ez azért megnyugtató volt.
Persze nem  mindegyik eset, de a legtöbb. Szabálytalanságot nem követett el, a kocsit normálisan kezelte,, a vizsga sikerült.
De ez a megjegyzés tetszett,,,
már hogy elvan magával,,,, de így igaz,,,

viszont nagy kő esett le a szívemről, és az egész napomat bearanyozta a sikeres vizsga.

9./  17 éves hölgy, negyedik vizsga, SIKERES

Végre. nagy kínszenvedések után, még jó pár óra gyakorlást követően sikerült a vizsga
nem nagyon tudnék hozzátenni semmit.
A tanuló most is ügyes volt, mint mindig.
Sikerült az izgalmán felülkerekednie és egy szép teljesítményű vizsgával búcsúzni.
Örülök neki, igazán kiérdemelte.
:-)

10./  33 éves hölgy, első vizsga  SIKERTELEN

Megpróbálják !
Újra meg újra megpróbálják.
A tanulók nem hiszik el, hogy próba szerencse alapon, tudás nélkül nem fogunk egy vizsgán messzire jutni.

26. óra magasságában nevetve kérte a tanulóm, hogy menjünk vizsgázni.
nagy szemeket meresztettem, és nem értettem miért, hogyan !!
A felkészülési szintünk, talán ha a felénél tartott.
Próbáltam ész érvekkel , meggyőzni, de nem lehetett.
Annyi szerencséje azért volt, hogy a vizsgáig autóztunk még 10 órát.
Egyébként egy nem rossz képességű tanuló, aki nagyon szépen hozta fel magát óráról órára.
Igyekezett teljesíteni, megpróbált figyelni, de a rendes beépüléshez hiányzott még legalább 10 óra.

És mivel ennek a vizsganaplónak a célja az lenne, hogy lássátok, mi mindent is tudnak a tanulók művelni egy vizsgán, és hogy a vizsgabiztosi értékelésben hogyan jelennek meg a hibák, ezért szépen leírom most őket.
Nem jutottunk túl messzire, azt már most elárulom.

Az első utasítás szerint az első jelzőlámpánál egyenesen kellett volna menni.
Ehhez képest besorolt a jobbra kanyarodó sávba.
Időben észrevette, körültekintve átsorolt, de ebből már sejteni lehetett hogy nincs a helyzet magaslatán. Pár centin múlott hogy nem fogtunk záróvonalat.
Következő utasítás : az első lehetőségnél menjünk balra .
Átsorol, ahogyan kell, és azután bealszik. Elmentünk az útkereszteződés mellett.
Épp ellenkezőleg haladunk, mint kéne,, ezerrel gondolkodtam hogyan is oldjam meg.
Gondoltam, menjünk be a TESCO-ba ott vissza tudunk fordulni.
A parkolóban haladva, majdnem elfelejtkezett a jobbkéz szabályról. Szerencsére időben észbe kapott, és csak az elsőt hagyta ki.
Kihajtáskor emelkedőn kellett elindulnunk. Nem használta a technikát így egy vadászgép felszállásához elegendő gázzal indultunk.
A lámpánál balra kellett mennie. Egyszerre 2 sáv kanyarodik balra, és csak millimétereken múlt, hogy nem tévesztette el a sávokat. Már emeltem a kezem hogy belenyúljak.
De ezt is túléltük.

Aztán egy védett útról balra kanyarodáskor megállt, jól láthatóan fogalma sem volt róla hogy védett úton van. Szerencséjére a balról érkező jármű vezetője, vette az adást, megköszönte hogy megálltunk, és gyorsan tovább szaladt. Élt a lemondott elsőbbségünk által nyújtott lehetőségével, kár hogy a mi tanulónknak az egészről fogalma sem volt.
A következő védett úton haladva, minden útkereszteződésnél belassított és benézett.
Ismét fogalma sem volt az útkereszteződések forgalmi rendjéről.

Mi már összenéztünk a vizsgabiztossal a tükörben, hogy most vajon mi lesz ennek a vége, de hamar megoldódott a történet, mert a következő útkereszteződében nem állt meg a tanuló a STOP táblánál.

Vizsgának természetesen vége.
A vizsgabiztosi értékelés során, természetesen mindezt tételesen végighallgattuk, megbeszéltük.
És természetesen itt is elhangzott az okos kérdés a tanuló részéről :
Miért baj az hogy ő óvatosan benézett minden útkereszteződésbe ?
Miért,,,, miért ? Amikor én mondom el miért nem értitek meg ??

Mert egyértelműen jelzi, hogy nem ismerted fel az útkereszteződés forgalmi helyzetét, és egy jármű érkezése esetén ez nagy gondot okozott volna.
Másik hogy így is nagy gondot okoz, hogy indokolatlan lassú haladásunkkal, és fékezéseinkkel, feltartjuk, és izgatjuk a mögöttünk jövőt.
És ezzel sokszor meggondolatlan és veszélyes manőverekre csábítjuk a többi közlekedőt.

De a STOP tábla miatt teljesen egyértelmű volt az eredmény, tehát a tanuló kérdése is csak költői lett.
Mivel amúgy nagyon ügyesen fejlődött, csak korán ment el vizsgázni, meggyőződésem, hogy legalább 10 óra gyakorlás után sikeres vizsgát fog tenni.
Persze csak ha hajlandó gyakorolni.

11. /    33 éves hölgy, második vizsga  SIKERTELEN

Az előbbi hölgy.
Számomra igen kedves tanuló,, de sikerült nézeteltérésbe keverednünk.
Az első, sikertelen vizsga után megegyeztünk hogy a másodikra már felkészülten megyünk.
Ennek ellenére egyetlen óra gyakorlás nélkül ment ismét vizsgázni.
Amikor én erre, már a vizsga előtt megjegyeztem, hogy rendben, de ebben az esetben a harmadik sikertelen vizsga után, átadom másik oktatónak, nézeteltérésünk támadt.
Ő nem értette , miért nem mehet el, csak úgy viccből vizsgázgatni, miért akarom én őt átadni másnak.
Én meg nem értettem, hogyan nem érti egy értelmes felnőtt ember, hogy ez nem játék, hanem egy felelősségteljes vizsga.
A vizsga nem tartott 5 percnél tovább.
Az udvarról való kihajtás során , miközben az autóval megállás nélkül, szépen lassan gurult kifelé balról, egy viszonylag nagy sebességgel közlekedő autó fordult be az utcába.
Mivel jól láthatóan nem is nézett abban a pillanatban abba az irányba, ezért természetesen ösztönösen tapostam a fékbe.
De már így is az autó elé belógva álltunk meg. De így legalább az ki tudott minket kerülni.

Aztán jött a szokásos duma :: én is megálltam volna !
Együtt kérdeztük a vizsgabiztossal, hogy mikor ???
Hiszen már így is az úttesten voltunk.
Azután a vizsgabiztos elmagyarázta , valóban kedvesen, és megértően hogy ez nem így működik, hogy megállt volna,,,, hogy mindhármunk testi épségéért sőt a másik kocsi vezetőjéért is én vagyok a felelős.
És hogy nem megállni kellett volna , hanem konkrétan már előbb megállni, és akkor nincs vita.

Én csak annyit szoktam ilyen helyzetben mondani : TE , HA TE KOCSID LENNE MIT TETTÉL VOLNA EBBEN A HELYZETBEN ??

Szerencsétlen helyzet ???
Talán.
De én tudom hogy nem !
Honnan tudom ??
Onnan hogy pontosan, és világosan érezhető volt már az előző vizsga és ezen vizsga alkalmával is az a fajta izgalom a tanulón, amiben benne van a felkészületlenség okozta lelkiismeret furdalás.

Nem a szokásos izgalom volt ez.
Ha valaki felkészült , és az utolsó órákon megbeszéljük, hogy a tudás a teljesítmény a helyén van, akkor csak a váratlan helyzetek, a vizsga okozta izgalom érezhető.
Ez a fajta izgalom, a felkészületlenségé egészen más.

És nagyon nem értem miért van erre szükség.
Lám csak lám, milyen helyzeteket tud hozni.

Őszintén sajnálom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése