2010. július 17., szombat
Akkor hány órából is szerezzünk jogosítványt ?
Ismét egy sarkalatos pontja az oktatásnak !
Tévhitek, és téveszmék, eszement elvárások az oktatóval és a tanulónak saját magával szemben !
Nem én találtam ki, régi szöveg a következő :
AZ AUTÓVEZETÉS EGY SZAKMA, SOKAN EBBŐL ÉLNEK MEG, EZ A MUNKÁJUK !
HOL LÁTSZ A VILÁGBAN OLYAT HOGY EGY SZAKMÁT 30 ÓRA,, AZAZ MÁSFÉL NAP ALATT EL LEHET SAJÁTÍTANI ?
És ez a kérdés bizony jogos .
Ne felejtsük el hogy itt nem csupán arról van szó, hogy egy technikai eszközt elkezelgetek, itt felelősségteljesen kell majdan a forgalomban részt venni !
Anyagi és személybiztonságért vagyunk felelősek minden pillanatban amikor kocsiba ülünk és vezetünk.
Minden áldott nap halnak meg emberek az utakon.
Minden nap mennek tönkre életek a bekövetkezett anyagi kár vagy életre szóló sérülések miatt.
És érdekes módon ezt hiába próbálja az ember előre elmondani, mindaddig amíg valakivel konkrétan nem történik tragédia, vagy a családban, addig senki nem érzi át ennek jelentőségét.
Ezek a sorok persze csak bölcs gondolatok voltak,,, de a tanulási folyamat végén van egy szigorú vizsga.
A vizsgáról egy külön fejezetben szeretnék majd beszélni, de azt mindannyian tudjuk,
hogy manapság a követelmény is szigorú, és a közlekedés, a forgalom amiben a vizsgát kell tenni is egyre nehezebb, bonyolultabb.
Pillanatnyilag a kötelezően előírt óraszám
járműkezelési vizsgához a rutinpályán 9 óra
forgalmi oktatásban még ehhez 20 óra.
elég-e ez ??
igen! Lehet elég. Sok esetben az.
Lehetne tagadni, de gyakran ülnek a kocsiba olyan tanulók akik már tudnak vezetni.
A jármű technikai kezelését már megtanulták, a feladatuk már csak az hogy a forgalomban biztonságosan közlekedjenek.
Sőt van aki már évek óta vezet, persze szabálytalanul, minden féle engedély nélkül.
És van aki jó adottságokkal rendelkezik, könnyen összhangba tudja hozni a végtagjai ellentétes mozgásával járó jármű kezelést, a célzott figyelmet, a közlekedési gondolkodást, az előrelátást.
Számukra a 30 óra elegendő,jó eséllyel indulnak a sikeres vizsgáért,, és ami a legfontosabb, a jogosítvány megszerzése után biztonságos, megbízható partnereink lesznek az utakon.
Ők a kisebbség.
A tanulók nagy része azonban nem indul ilyen előnyökkel.
Egy átlag ember átlag képességeivel
Teljesen kezdő szintről indulva
NEM ELÉG A BIZTONSÁGOS AUTÓVEZETÉS MEGTANULÁSÁHOZ A 30 ÓRA.
természetesen, és érthető módon, nehéz ezt elfogadni egy laikus számára.
-nehéz mert látja hogy a barátjának sikerült
-nehéz mert az önértékelése, az önbecsülése csorbát szenved a ténytől, hogy neki több óra szükséges mint a szabályzatban meghatározott kötelező.
-nehéz mert a környezete előtt nem tudja felvállalni a " kudarcot "
-és nehéz, mert kiszámította a költségek végső összegét és ez a plussz órákkal jelentősen megnő, amit nem biztos hogy ki tud fizetni.
VAN ITT EGY TÉVESZME !
a kötelezően meghatározott órák száma nem egy átlag képességű ember számára kiszámított óraszám, amit szégyen átlépni.
Az illetékes hatóságok úgy vélték szükséges egy minimális kötelező óraszám.
Hogy ez helyes-e vagy sem azon lehet vitatkozni,, de bele lehet gondolni, hogy ez az alsó határ inkább a legjobbakhoz van igazítva !
LOGIKUS !
Ne kelljen a legügyesebbeknek is feleslegesen órákat fizetni !
Most miért gondoljuk hogy itt, és ebben feltétlenül a legügyesebbek közé kell tartozzunk??
A suliban sem biztos hogy mi voltunk a legjobb tanulók,vagy ha igen lehet hogy nem mi másztunk tesi órán a legmagasabbra,vagy nem énekeltünk az ország legjobb kórusában még sem volt tragédia. Más teljesítményeinkkel kompenzáltuk az életben elért eredményeinket,és a végén jól éreztük magunkat !!
DE ITT NEM IS AZ A CÉL HOGY A LEGJOBBAK , LEGGYORSABBAK LEGYÜNK !
Itt a cél a sikeres vizsga, és a biztonságos közlekedés.
Meg kell tanulnunk felnőtt ember módjára felvállalni hogy ennek megtanulásához nekünk több gyakorlásra van szükségünk,, és hogy bár ez nem öröm számunkra, de a végeredmény szempontjából teljesen mindegy.
És a másik igen bölcs gondolat :
TANKOLNOD, MAJD MINDEN HÉTEN KELL, DE A JOGOSÍTVÁNYT CSAK EGYSZER KELL MEGSZEREZNED !
És milyen igaz !A kocsira nem sajnáljuk a milliókat sem,, aztán majd a benzinre sem az ezreket,, de itt a tanulásnál, ami a későbbi biztonságunkat szolgálja, itt minden fillért számolgatunk ?
Ha erre nincs pénzed hogy lesz majd a többire ?
A férjem bölcs és nagyon igaz mondása :
Miért jelentkeznek olyan emberek autóvezetési tanfolyamra akik egy buszbérletet sem tudnak megvenni ??
És visszatérve a az elsődleges célhoz !
Bármit gondolsz is magadról, bárhogy ítéled meg a teljesítményedet, jogosítványt akkor kaphatsz ha a vizsgabiztos átenged a vizsgán !
És ezek a vizsgák bizony roppant szigorúak !
Ja,, a hány óra kérdése !
Befolyásolja ezt sok minden
-a tanuló kora
-a neme
-a tehetsége, érzéke a kocsihoz
-a figyelme
-a pillanatnyi idegállapota
-az egészsége
-a testi adottságai
-az intelligenciája
-az alkalmazkodó képessége
-a szándéka a befogadásra, tanulásra
-a csillagok állása :-)
-és végezetül a vizsga rutinja !
Hogy milyen felkészültségi szinten érdemes elmenni vizsgázni arról szintén egy másik oldalon írok.
Ugye a 30 óra a kötelező !
40-50 óra körül egy átlag képességű fiatal ember valószínűsíthetően le tud vizsgázni, ez teljesen normális óraszámnak tekinthető.
Van azonban még a fiatal versenyzők közt is aki ezt meghaladó, sőt 100 óránál is több után tud csak sikeres vizsgát tenni !
Ez már valóban sok de :
MÁS ÉRTÉKŰ LESZ A JOGOSÍTVÁNYOD ATTÓL HOGY 100 ÓRA UTÁN SZEREZTED MEG ? KELL AZT TUDNI MÁSOKNAK, HOGY HÁNY ÓRÁT GYAKOROLTÁL ?
Én a sok éves tapasztalatom alapján a következő módon szoktam az óraszám kérdését kezelni a kocsiban.
Ez elején elmondom, hogy nekem nem célom hogy felesleges, szükségtelen órákat vetessek.Nekem az a célom hogy a tanuló meg legyen elégedve a kocsiban kapottakkal, ne érezze átverve magát, és küldje a későbbi kuncsaftokat.
Ezért azt kérem, hogy ne én határozzam meg hogy hányszor jön, hanem ő.
Ne az enyém legyen a felelősség, hanem az övé.
Kezébe adom a hatóság által kibocsátott a "forgalmi vizsgák rendjéről szóló " kiadványt, ami alapján tudja értékelni a saját teljesítményét is.
Minden óra zárasaként elemezzük a történteket, és megállapítjuk hol tart a fejlődésben.
Az esetek nagy részében teljes egyetértésben megyünk tovább a következő gyakorlási órára.
A vizsga időpontjának a meghatározásában is ezeket a módszereket alkalmazzuk.
A legrosszabb esetben is az szokott előfordulni, hogy közli a tanuló, hogy elfogyott a pénze és nem tud több órát venni,, szeretné megpróbálni a vizsgát.
Elmegyünk és ha nem sikerül, akkor is a saját döntésének eredményét kell hogy viselje.
Persze előfordul az is hogy az én javaslatomra kért vizsga nem sikerül , de hát ez is benne van a lehetőségek közt , tudomásul kell venni.
Szóval 30. óra után, nálam a tanuló hozza meg minden óra végén a döntést hogy szeretne-e jönni legközelebb.
És higgyétek el akarnak ! Maguktól ! Mert nincs rájuk kényszerítve ! Mert Ők hozzák meg a döntést ! Mert objektíven látják a teljesítményüket !
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése