2012. június 6., szerda

Gyakorló vezetés jogosítvánnyal rendelkezőknek, és gyakorlás családtaggal jogosítványért küzdőknek ??

Mostanában hála Istennek sokan jelentkeznek jogosítvánnyal rendelkező, de régóta nem vezetők, hogy vegyenek pár gyakorló órát .
Ennek én nagyon örülök, és el is mondom miért.

Valamint gyakori kérdés, hogy mi a véleményem arról, ha valaki a jogosítvány megszerzése előtt gyakorol a család egy tagjával.

Van aki számára természetes, és van aki küzd a gondolattal és a lehetőséggel, hogy vegyen pár órát egy szakoktatótól, mielőtt sok év kihagyás után újra kocsiba ül, és bemerészkedik a forgalomba.

A kérdésnek vannak  anyagi , lelki, és ésszerűségi oldalai.

Először is hogyan kerül valaki abba a helyzetbe hogy van jogosítványa, és mégsem vezet évekig.
Legtöbben még diákkorukban szereznek jogosítványt, sokan szinte kötelességszerűen a gimnáziumi, egyetemi éveik során.
Mennek az osztálytársakkal , de miután levizsgáztak nincs kocsi amit napi szinten vezethetnének.
A szülők nem adják oda a családi autót, sajátra meg nem telik.

Érdekes módon a leginkább hölgyekkel fordul elő ez leggyakrabban.

Aztán ahogy száguldoznak bele az időbe, nem lesz jobb a helyzet, mert családot alapítanak, gyermekeket vállalnak, és nem futja az új családnak sem két autóra.
Itt a férj lesz a galád, aki nem engedi asszonyát a volánhoz.

Az évek repülnek tovább és vagy összejön a második kocsira való, vagy szétbomlik a család, vagy valami hasonló okán hirtelen kocsi kerül az illető kezei közé.

Az értelmes felnőtt ember ilyenkor felismeri a tényt, hogy nincs sokkal előrébb a vezetési tudásában , mint mikor elkezdett tanulni sok évvel azelőtt.

Ez a szerencsésebb történet, ilyenkor felkeresnek minket és általában nagyjából 10 óra alatt fel lehet fejlődni egy olyan szintre amivel már ki lehet menni önállóan a forgalomba.

Szerencsétlenebb esetben vakmerő módon , tapasztalat és mostanra már tudás hiányában ül be a delikvens egy több milliós járműbe, és veszélyeztet felelőtlenül emberéleteket és vagyonokat.

Nézzük milyen érveket tudnék felsorakoztatni amellett hogy ilyenkor ne egy családtaggal, hanem velünk szakemberekkel gyakoroljon a jogosítvánnyal rendelkező annyi órát, amennyi szükséges a biztonságos közlekedéséhez :

  • - az oktató erre van kiképezve, ismeri a gyors tanulás, minél gyorsabb fejlődés elérésnek titkait, módszerit
  • -  nem kiabál, türelmes, hisz ebben van gyakorlata
  • -  nem félti a szükségesnél jobban a kocsiját, hisz erre a célra használja minden nap
  • - nem a család legféltettebb kincsét tesszük ki a veszélynek
  • - nem fogunk családi konfliktust létrehozni , mert hogy ilyenkor katasztrófák szoktak lezajlani a kocsiban a családtagok közt
  • - a pót pedálok biztonság érzetet adnak a tanulónak is, tudja hogy az oktató bármikor be tud avatkozni, így kisebb rajta a nyomás, jobban tud a feladatra koncentrálni
  • - az oktató mellett töltött órák megerősítik a megszerzett tudásban. Kap egy szakértői véleményt a tudásáról, ami magabiztosabbá teszi . A félelem ugyanis kis mértékben szükséges ugyan , de nagy mértékben visszaveszi a teljesítményt.
  • - lelkileg , főleg egy nőnek nagyon sokat jelenthet a tudat, hogy mindent megtett ,,, vagyis megtette a szükséges lépéseket a felelősségteljes autózásáért . A nőkben ugyanis nagyobb a környezetért érzett felelősségérzet, míg a férfiak bevállalósabbak, jobban kockáztatnak
  • a hátsó ülésen a jövőben nagy valószínűséggel kisgyerekek fognak ülni, ennyit az ő biztonságuk is meg kell érjen.

Had elemezzem kicsit a dolog anyagi vonzatát :

  • - megvette ugye az autót amibe be szeretne ülni.
  • Lehet hogy kapta, vagy örökölte, de most ne erről az esetről beszéljünk. Belekerült jó pár százezer forintba , de inkább millióba
  • - kifizet rá évi több tízezer forint biztosítást
  • - tankol bele legalább havi egy tank benzint, ami mai áron kb. 15000 ft.
  • - javíttatja, simogatja, szeretgeti, dédelgeti ! Illatosító, gumitálca, magnó, új gumik, mosatás

A 10 óra vezetés nálam ebben a pillanatban 25000 ft , ami nincs 2 tank benzin.

És lehet hogy nincs is szükség ennyi órára.

Van akinek csak kis megerősítésre, önbizalomra van szüksége

Na,, hát nem ér meg ennyit a történet, amikor sokszor több milliós kocsi gurul alattunk, és amikor emberéletekért vagyunk felelősek ????

Vezessen-e a tanuló otthon valamelyik családtagjával, miközben tanfolyamra jár ???

igen is meg nem is

nem fogok olyat mondani amit nem gondolok, még ha hivatalból elleneznem is kellene

mindennek van előnye és hátránya

azt szoktam mondani, hogy a tanuló minden megtett kilométerrel fejlődik
akár oktatóval gurul , akár nem

érdekes történeteket tudnék mesélni

6 évvel ezelőtt egy fiatal srác ült be az autómba. Megbeszéltük a kezdeti lépéseket, a terveket.
Megmutattam a feladatokat, akkor még volt rutin vizsga.
Gyakoroltunk is kicsit , gurultunk pár métert, manőverezgettünk.
Nem mondhatnám hogy ügyes volt a gyerek. Olyan kis szerencsétlenke, önbizalom hiányos, félős.
Elköszöntünk, de nem beszéltünk meg következő találkozást.
Egy hónap múlva jelentkezett, jött ismét vezetni.

Leesett az állam amikor elindultunk.
Mind az összes feladatot, kapásból meg tudta csinálni.
Helyretettük amit kellett, és hamarosan el is mentünk vizsgázni.

Megkérdeztem tőle, hogy ezt hogyan csinálta ??
Elmesélte hogy vett egy kis Polskit ,és addig gyakorolta a feladatokat amíg jól nem ment, és csak akkor jött újra.

Megmondom őszintén, nagyon örültem két okból is.
Először is, mert senkinek nem lesz több pénze vezetési órákra , csak azért mert én szeretném, vagy mert szükség lenne rá.
Másodszor pedig azért, mert nagyon fontos a tanulás során a sikerélmény.
Ez a fiú hatalmas sikerélménnyel és lelkesedéssel folytatta tovább a tanulást, így mindketten jól jártunk.

Sokszor ül a kocsimban olyan tanuló is akinek a sikeres vizsgához szüksége lenne a sok kilométerre.
Mindegy hogy hol, mindegy hogy kivel.
Egyszerűen a beépülési, rögzülési folyamatai lassúak. Általában ez a kor és adottság kérdése.
Ez nem jelenti azt hogy később Ő ne lenne ugyanolyan jó vezető , mint aki 30 órából vizsgázik
Sok sok gyakorlás viszont rengeteg pénz,
És mint mondottam, attól nem lesz neki, mert én azt szeretném.

így mindkettőnk számára kudarccal végződik a történet.
Ilyenkor lenne jó ha gyakorolhatnának otthon üzemanyagáron.
Persze hivatalosan erre nincs lehetőség.

Nézzük a hátrányos oldalait.

- TILOS tehát ha elkapják, ha lebukik súlyos következményei lehetnek
- VESZÉLYES tehát ha téved, rosszul dönt vagy cselekszik, nagy baj lehet
- Hiszek a nevelés fontosságában, tehát ha támogatom a cselekedetét, akkor máris rossz irányban nevelem. Már amennyire felnőtteket lehet, szabad nevelni.
- hatalmas családi veszekedéseket eredményezhet. A férjek, apukák, nem türelmesek, nem dolguk annak lenni, nincs benne rutinjuk, más az ingerküszöbük. Váltak már el ezért emberek.
- családtaggal nem lehet a városban közlekedni, mert nagy a lebukás veszélye, csak külterületeken, így pont a lényeget nem tudja gyakorolni
- minden kocsiban mások a pedálok. A helyzetük, érzékenységük, fogáspontjuk . Máshol vannak bizonyos kezelőelemek. Más egy dízel és más egy benzines jármű.

KONZEKVENCIA ???

bízzuk az oktatást az oktatóra
rongáljuk az oktatóautót
kíméljük a kapcsolatainkat

de minden megtett méterrel ügyesedünk, tehát aki úgy érzi van kivel, van mivel, és van kedve , bátorsága hozzá, az menjen !!

csak én ne tudjak róla :-))

2012. április 29., vasárnap

Hogyan öltözködjünk autóvezetéshez ? Vagyis miért küzd a tanuló a saját pénztárcája ellen ?

.
A napokban láttam egy kolléga Facebook oldalán egy cikket.

Ez az írás azt fejtegette,- ahogyan a címe árulkodott róla - , hogy okos dolog-e magassarkú cipőben vezetni.

Bár nem olvastam el, hogy ne befolyásoljon a saját gondolataim leírásában, de szerintem nincs ezzel baj.
A kérdés jó .
Magassarkú jöhet, a tűsarok nem.

 A téma azonban felvetett bennem egy csomó olyan kérdést, amiről nem szoktunk, vagy csak nagyon ritkán beszélni.

Talán azért sem, mert az ezekbe való beleszólás, már a tanuló belső énjébe való beavatkozást jelentené, ami konfliktusok forrása lehet.
De a kerülése jelentősen hátráltatja a tanuló fejlődését.

Akkor nézzük miről is van itt igazából szó.

Az, hogy hogyan ülünk be a kocsiba, az első pillanattól jelentősen meghatározza az egész vezetési teljesítményünket.
Itt nem csak a ruházkodásról, hanem a hajviseletről, az ékszerekről, és sok másról is.
Kezdjük a témát a tetején, a fejfedők viseletével, aztán haladjunk szépen lefelé, és vizsgáljunk meg minden fontos , ide tartozó dolgot.


FEJFEDŐK :

A tanulók vezetés közben általában nem viselnek sapkát, vagy kalapot.

Aztán jön valaki, akinek a divatos viseletéhez hozzá tartozik mondjuk a kalap, és akkor jön ugye a baj.

Nekem volt egy ilyen tanulóm.
Nagyon kedves, ügyes, tehetséges.
Szimpatikus, jó természetű.

De hiába célozgattam rá hogy nem kéne, hogy a kalapot le kéne,,,,, ő akkor is abban ült be a kormány mögé.
Egy idő után elkezdtem figyelni a mozgását.


Kalapban csak kevés autóban lehet kényelmesen elférni.
Minden mozdulatra felakad a kárpitban.

Járművezetés közben szükség lehet hirtelen mozdulatokra,fejfordításokra, vagy nagyobb elhajlásokra egyes körültekintéseknél.
A kalapot viselő ember mozgását, tudat alatt is az a körülmény határozza meg, hogy vigyáz a fején lévő fejfedőre, főleg hogy le ne essen.
Tehát, rendesen maga ellen dolgozik, mert nem fog ösztönösen, a szükséges mértékben , vagy elég gyorsan, 
megmozdulni .

Holtterekbe való betekintésnél, sávváltásnál, vagy egy beláthatatlan útkereszteződésbe való behajtásnál, előfordul hogy a szokásosnál jobban előre kell hajolunk, vagy oldalra kell néznünk.

Sapka :

Egyes emberek számára a sapka elhagyhatatlan viselet.Nem tartom egészségesnek ,ha valaki a mínusz 10 fok után beül a kocsi 20 fokos levegőjébe, és ugyanabban a ruhában marad.
Azon kívül egy férfitől illetlenségnek is tartom sapkában beülni.

A nagy fejfedők hátránya még az általuk okozott holttér is, amit karimájukkal képezhetnek, mind saját, mind a mi számunkra.

Szóval vegyétek le a sapkátokat, ha beültök a kocsiba.

HAJVISELET :


Hogy jön ide a hajviselet ???
Nagyon is.

Elmesélek egy történetet, aminek a valóság tartalmát nem tudom garantálni, de az biztos, hogy ha nem is így, de megtörténhetett, megtörténhet.

Egyik vizsgabiztosunk szeret beszólni a tanulók ruházkodása, hajviselete miatt.
Ez már nálam is előfordult.
Állítólag egy vizsgázóra rászólt, hogy vegye le a haját összefogó rugós fésűs csatot a feje hátuljáról.
Kapásból én is kiakadtam ennek hallatán, mígnem valaki elmesélte az okát.

Egyszer részese volt egy balesetnek, amiben a vezető csúnyán megsérült, mert az ütközés következtében hátracsapódó fejébe belefúródott a csat.

Él tudok képzelni egy ilyen sérülést, mert miután először letörnek a fésű fogai, a megmaradó csonkok bizony nagyon erősek lehetnek.

Nézzük hát mi minden lehet zavaró, vagy problémás autóvezetés közben a tanuló hajviseletén :

A hosszú haj leengedve belelóghat a szemébe.
Ami egyrészt zavarhatja a látását, másrészt igen nagy holttereket hozhat létre.

Nem látjuk rendesen a szeme mozgását, a tekintete vándorlását.
Bukott már el ezen vizsga.

És rossz szokása egyeseknek a hajuk állandó igazgatása, dobálása.
Ez nagy mértékben elvonja a figyelmet a vezetéstől, a forgalomtól, tehát veszélyes.

Kösse hát fel a haját akinek hosszú, de lehetőleg ne a nyak feletti részen lévő csattal, hanem gumival, vagy csatolja feje tetejére.

SZEMÜVEG .

Már a szemüveggel is baj van ??
Igen ! ha nem megfelelő.

Egy kollégám mesélte hogy egyik tanulóján vette észre, hogy a látóterében lévő bizonyos dolgokat nem észleli rendesen.
Addig figyelte, míg rájött hogy a szemüveg vastag fekete kerete okozta azt a jelentős holtteret, ami miatt a fiatalember nem látott megfelelően.

felhívta erre a figyelmét.
A fiú kicserélte a szemüvegét, egy keskeny keretesre, és lám csak a probléma megszűnt.

Én magam soha nem gondolnék ilyen problémára, de ezek szerint van.

Érdemes másoktól tanulni,
Figyeljünk a szemüvegek, napszemüvegek kiválasztásánál erre a hiba lehetőségre .

MŰKÖRÖM :


legszebb öröm a söröm után,
és legalább annyira veszélyes lehet vezetés során.

Most bizonyára sok műkörmös hölgy felháborodik.

Mert mint tudjuk 10 centis körömmel is lehet mosogatni, gépelni, takarítani.
Valóban . És valószínű vezetni is, de hogy hátráltatja a munkát az biztos.

Ha van sok pénzed műkörömre, akkor biztosan van, amúgy szükségtelen vezetési órákra is.
Amiket azért kell venned hogy kompenzáld a hosszú körmöd miatt keletkezett elszúrt perceket.

Miben is hátráltat egy hosszú köröm ??
Eleve nem lehet rendesen körbe fogni a kormányt.

Energiáid nem a szükséges dolgokra fogod fordítani hanem arra hogy le ne törd a körmöd.

Ebből adódik hogy a figyelmedet is elvonja.
Amikor hirtelen kell odanyúlni valamihez, váltó, kézifék, index, akkor is ugyanez fog történni.
Meg fogod szépen csinálni,, csak nehezebben.

A tükröt is nehezebb vele beállítani, ha sminkelni akarsz .

Nálam a biztosítékot barátnőm esete verte ki.
Ő is oktató, és vele esett meg az eset.

Hosszú körmű tanuló odaszólt neki :

Tündi ! Légyszi tedd be az indítókulcsot, mert én nem tudom a körmeim miatt.

nem hiszem hogy nálam azt az órát le kellett volna vezetnie.

ÉKSZEREK :

Fülbevaló, karperec, gyűrűk.
Rengeteg problémát vetnek fel

Vannak zajosan lifegő, csilingelő fülbevalók, karperecek.
A kocsiban a zajoknak fontos szerepe van.
Segítenek a hibafelismerésben, a vezetésben, tájékozódásban.
Minden felesleges zaj hátráltatja ezek felismerését.

Egy gyakorlott vezetőnél nincs ilyen gond, de ő nem is vesz drága pénzért vezetési órákat.

Van aki állandóan igazgatja a csúszkáló karperecét.
Hihetetlen energiákat és figyelmet pazarolva ezzel el.

Nagyon bosszantó tud lenni ezt látni.
És a vezetési órák meg csak fogynak, fogynak.
Sok kicsi perc, ugye sokra megy.

Gyűrűk.

Néha megfordulnak a kocsiban olyan tanulók, akiknek minden ujján van egy vagy két gyűrű.
Alig tudja megfogni rendesen a kormányt.
Hát még tekerni, közben esetleg váltani.
Csodálkozom néha, hogy nem töri fel az ujjukat.

Érdekes hogy annyi szakmában, most talán még a fodrászoknál is tiltják az ékszerek viselését.
Autót vezetni meg lehet 20 gyűrűvel a kézen.

Én veszélyesnek, feleslegesnek tartom.
De hogy pár plusz vezetési órát be lehet szerezni ennek köszönhetően is, az biztos.

RUHÁZKODÁS :

Ehhez képest a ruházkodás már nem is nagy ügy.
mindig öltözködjünk úgy, hogy testünk szabadon tudjon mozogni.
Könnyedén tudjunk hátra fordulni, körbe nézni.
Érezzük magunkat komfortosan, ne a divat , hanem a kényelem legyen az első.

Sokan nem számolnak azzal a ténnyel hogy tanulóként izgulni fognak, és melegük lesz.
Az oktató egy normális hőmérséklet megteremtésére fog törekedni a kocsiban.
Nyilván ez a munkahelye, nem akar fázni.

Tehát a tanulónak kell arra gondolnia hogy rétegesen öltözzön, hogy vetkőzni tudjon ha melege van.

Nagyon fontos a jó közérzet .
Izzadva, feszengve, egy bevágó nadrágban, szoros garbóban,,, nem lehet a feladatra figyelni.

CIPŐ :


magassarkú ??,
Miért ne ?

Csak az hiszi hogy nem lehet kényelmesen magassarkúban vezetni, aki nem próbálta.
De azért csak megfelelő keretek közt, és itt is be kell kalkulálni a kezdő vezetői szintet, valamint a gyors fejlődés szándékát.

Szóval én nem engedek tanulót saruban , balerina cipőben, és mezítláb vezetni.
Nem ajánlom a merev szárú bakancsot, és a merev szárú csizmát amiben nem mozog jól a lábfej.
És nem ajánlom a tűsarkút, bármilyen magas is , mert nem áll rajta stabilan a láb.

A kettő közt általában minden jó.
A legjobb valóban a sportcipő, de megfelel a magassarkú is, ha nem tű a sarka.
Érdemes a kezdő vezetőnek egy lábbelit állandóra befogni a tanulás időszakára, hogy az érzékelést elősegítsék ezzel.
Ne állandóan változó cipő vastagsághoz kelljen alkalmazkodni minden órán. Ez is értékes perceket vesz el a fejlődésből.

A lényeg hogy a lábbelinek talpa ne legyen se túl vastag, se túl vékony.
Ha szandál, ha cipő, a lábfejet vegye jól körül, hogy ne essen le róla.
A talpon lifegő lábbeli, nagyon veszélyes.

Elsőre ennyi az öltözködésről.
Ha lesznek még ide illő ötleteim, akkor leírom.

Az alapszabályt azonban jegyezzétek meg :

Ha célotok a mielőbbi, gyors és hatékony tanulás, a fejlődés, akkor leginkább magatoknak kell tennetek ezért.
Az elsők közt van amit tehettek, hogy odafigyeltek ezekre az apróságokra, ne az oktatónak kelljen szólni érte.
Hiszen ezek sokszor kényes kérdések lehetnek.
Beleszólni valaki hajviseletébe, öltözködésébe,, nagyon kellemetlen feladat.

Én sem mindig teszem meg.

Figyelem !!

Ezeknek a tanácsoknak jó része kifejezetten a tanuló vezetőknek szól.

Egy tapasztalt, rutinos sofőrt már kevésbé befolyásol egy hajviselet, nagyjából tudja hogyan öltözzön a vezetéshez, ismeri a kocsi pedáljait, nem fogja zavarni a cipője vastagsága.
Az ékszereinek zörgése mellékzajként fog megjelenni, ki fogja tudni szűrni mellette a  fontosabbakat.
Bizonyára a műkörmeit is tudja kezelni, és ismerve a veszélyhelyzetek jelentőségét, eldobja a kalapját, ha zavarja a tájékozódásban.

ha nem, hát akkor tévedtem.

Valószínű nem készülnek olyan statisztikák hogy a balesetek hány százalékát okozta hosszú haj, kalap, a helytelenül megválasztott öltözék, vagy a rengeteg gyűrű............................

.

2012. március 15., csütörtök

A 2012-es év forgalmi vizsgái, és kudarcai

A gépjárművezető képzés, az oktatás mai helyzete !
 .



Csak ritkán szoktam erre az oldalamra tévedni.
Mint láthatjátok fél éve magam már nem is írtam ide.

Oka ennek betegségem, és oka a megkeseredettségem.
A szakmánkban tomboló viharokról Ti kollégák tudtok, és ebben a tekintetben meglepően nagy köztünk a nézetazonosság.
Blogom statisztikáit nézegetve azt vettem észre hogy a keresőkben olvasóink ennek az évnek a vizsgáira , és az örök témára a parkolásra lennének kíváncsiak.
Ezért úgy gondoltam megszakítva hosszú hallgatásomat írok pár gondolatot a 2012-es év vizsgáiról.

Azt kell mondanom szerencsére csak kevés vizsgának kellett részese lennem ebben az új rendszerben.

El kell mondanom a sikertelen vizsgáim, nem az új feladatok konkrét végrehajtásán buktak el !!
De mégis az összefüggés egyértelmű.

El nem tudom képzelni kik, és milyen gondolatok alapján találták ki az új követelményrendszert.
Nem tudom mennyire szakmai a döntésük, nem értem milyen gondolatok , hasznok, és érdekek motiválták ezek megalkotóit.
De hogy szakmailag nem értenek ahhoz amiről döntöttek az biztos. És az érdekképviseleteink harca ?

Hangsúlyozni szeretném hogy a következőkben leírt soraim csakis és kizárólag az én véleményemet fogják tükrözni.
A miértekkel és hogyanokkal valószínű még sok kollégám is vitatkozni fog.
Megtehetik ezt a saját oldalaikon, ha van nekik ilyen . :-)


Ha azt kérditek tőlem mi a véleményem az idei év sok bukásáról akkor a következőt mondom Nektek :


Az idei év sok bukását nem a végrehajthatatlan feladatok okozzák.
Nem is a vizsgabiztosok lettek szigorúbbak.
A követelményszint nagyjából eddig is ez volt.


A megnövekedett bukást szerintem a egységnyi idő alatt, a forgalomban végrehajtandó megnövekedett  feladatok számának tudata, a lelki, és pszichés nyomás okozza.


Az a tanuló aki az eddigi évek vizsgáin megfelelt a következő tudattal ült be az autóba. :


El kell indulnom, a városban figyelmesen kell autóznom !!!
Kell egy megfordulást végrehajtanom az oktatóm által megjelölt útszakaszon, ez általában egy jól begyakorolt hely.
Aztán kell egyet parkolni is, de semmi baj gyakoroltuk eleget. Majd csak találok 2 kocsi közt egy helyet és majd eldöntöm  melyik módszer lesz szimpatikus nekem, betolatok, de ha van elég hely beállok orral, ez úgy is könnyebben megy, és a forgalmat sem zavarom vele annyira.

Na mi van most :

Meg kellett tanulnia 3 féle megfordulási módot !
4 féle parkolást derékszögű parkoláshoz , és 2  félét párhuzamoshoz.

Ez 9 feladat amelyet bármikor, bármely vizsgaútvonalon, bármilyen időszakban és forgalmi viszonyok közt végre kell tudnia hajtani.
Ezek egyes útvonalakhoz kötött begyakorlása szinte lehetetlen.
Ez talán nem is baj, de a vizsgázó dolgát jelentősen megnehezíti, az biztos.

Ezekből a feladatokból, a vizsgán a forgalomban 4 et végre is kell hajtani, de nem az általa talált hely adottságainak megfelelően,  vagy életszerűen, hanem a vizsga elején kihúzottnak.
Szóval nincs választási vagy döntési lehetősége mint az életben, vagy mint az eddigi vizsgákon.
Nem egy alkalmas helyhez választhat egy megfelelő feladatot, hanem egy kijelölt feladathoz kell keresgélnie a városban egy alkalmas helyet.
És csak hogy bonyolítsák, és nehezítsék a vizsgázó életét, a merőleges parkolások kötelezően egyben megfordulási feladatok is. Hiszen ha beparkolt utána ellenkező irányban kell kiállnia és az érkezési irányba kell visszafelé haladnia. Mert hogy egy orral történő parkolásnál, nyilván nehezebb kitolatni az ellenkező irányba !!

Tehát elindul a megkapott feladatokkal.

A városban jól kell autóznom, figyelmesen. Figyelni a jelzésekre, forgalomra, közlekedési partnerekre. Időjárási és útviszonyokra, és közben szemezni rendszeresen a vizsgabiztossal a tükörben.
Essünk neki a négy kötelező technikai feladatnak, hiszen ennek is meg kell történnie !

Első feladat parkolás párhuzamosan járdaszegély mellé.
Az oktatóm által megjelölt utcában keressek egy helyet.
De nem ám akármekkorát ! Hopp ! Ott egy parkoló ! De ez 7 méter én meg orral előre feladatot kaptam, tehát nem jó.  Leparkolhatnék ugyan, de csak tolatva, mert orral nem férek be,kell tovább keresnem.
És keres.
És vagy talál, vagy elmegy 5 ilyen hasonló kicsi mellett.
Fogy az idő, fogy a türelem.
Szerencsés esetben sikeresen találunk helyet, még szerencsésebben végre is hajtjuk a feladatot.
Menjünk tovább, izgalmat lenyugtatni, következő feladat !

Forduljunk meg !
Ok, saroktolatást kaptam.
Hoppá ! Ott  a jó hely ! Tükör, index,,,,,, és abban a pillanatban a keresztező utcában felbukkan az autó.
El kell vennie a jelzést, különben megtévesztő, és kijön elé az autó. De ha nem jelez nem is húzódhat le a járda mellé. Lenne itt jó hely Y-ra de nem azt húzta. Megyünk tovább.


Valahogy ezt is megoldjuk, közben persze legyen toppon a forgalomban, lépjen túl a helyzeteken. Figyeljen, észleljen.

És még mindig van két derékszögű parkolás feladatként a vizsgalapon.
A mi városunkban alig van ilyen hely . Az áruházak parkolójából lassan már kitiltanak minket.
De az oktatóbak van pár titkos helye, ha belefér az útvonalba akkor irány oda !
Megvan, szuper !

Következő feladat parkolás jobbra előre !

ÓÓÓÓÓ
Hogy a fene enné meg.
Az autó persze alig fér be mert az első kocsi egy furgon és hiába lenne jó a hely nehezíti a beállást.
Kiállni persze necces, mert semmit nem lehet a furgontól látni, hisz nincsenek ablakai.

De ez is sikerül. Vér profik vagyunk, nem ám kezdők !
Ez a tanuló nagyon ügyes.

Utolsó feladat jobbra hátra ! 

Hát legyen, technikailag ez nem is nehéz, gyakoroltuk is eleget.
Keres és keres és keres,,,,
és van hely 2 autónyi, meg nagyobb, de hát mi ilyenre nem állhatunk, a vizsgaszabályzat ezt nem engedi, egy autónyi hely kell, és feltétlenül 2 kocsi közé.
most akkor mi lesz ?


és valahol itt fogy el a tanuló cérnája
és lehet hogy nem ezen bukik meg
lehet egy sárga lámpán, lehet egy gyalogos elengedésen, esetleg egy záróvonal megérintésén


ki tudja?

Mert a vizsga nem egy csomó parkolásról szól, hanem vezetésről egy zsúfolt városban, csúcsforgalomban olyan uticél felé, amit szegény vezető nem is ismer.
Menjen, jobbra, menjen balra,,, stb.


De Őszintén ki a fene bírja ezt cérnával ???


Három fontos dolog !

Egy : Szerencsére a mi vizsgabiztosaink rendesek, alkalmazkodóak, kreatívak, adnak nekünk jó ötleteket, hogy hogyan lehet ezeket a feladatokat minél ésszerűbben, hamarabb, a tanuló idegeit megkímélve végrehajtani. Szóval a jogszabályi kereteiken beül segítőkészek, de az Ő kezük is meg van kötve



Kettő : Hol van itt a kezdő vezető szint ? Mikor kell egyszerre egy útvonalon egy embernek ennyi feladatot végrehajtania. Miért kell 2 kocsi közé beállni, ha üres az utca ? Egy kezdő vezető hol fog ilyet tenni ?? Vagy miért van rá szüksége ? És ettől nem tud ő biztonságosan közlekedni ? Ezért nem kaphat jogosítványt ?


Három : Aki ezeket a feladatokat kitalálta miért nem hangolta össze az életszerűséggel őket és főleg nem az egyik követelményt a másikkal ? Tehát forduljon meg a vizsgán Y ban a forgalomban, de ne akadályozza a forgalmat!

.......................

Szóval nézzük mi is a legnagyobb változás és vajon ezek a változások okozzák-e a megszaporodó sikertelen vizsgákat.
Részben igen, részben nem.

Első változás a vizsga időtartamának meghosszabbodása.
 Ez nem tűnik hatalmas problémának, szerintem nem is az.

Másik a technikai jellegű feladatok forgalmi vizsgába való áthelyezése.
Ami azt jelenti, hogy megszűnt a rutin vizsga, és kettő plusz feladattal bővült a forgalmi.

A  már eddig is a forgalmi vizsgában lévő parkolási feladat végrehajtása is sokkal jobban be lett korlátozva.
Miszerint a parkolás módját, a felhasználható hely nagyságát is meghatározzák, már a vizsga előtt.

Miről kellene szólnia szerintem egy forgalmi vizsgának ?

Arról hogy egy hatóság által kijelölt személy a kocsiban ülve bizonyos idő alatt eldöntse, hogy :
a vizsgázó alkalmas-e a forgalomban való biztonságos közlekedésre.

Beleértve a jármű szakszerű kezelését
a közlekedési szabályok ismeretét, azok kellő időben és helyen való alkalmazását, betartását
a forgalmat irányító jelzések kellő időben történő észlelését
az azoknak a forgalomba való megfelelő alkalmazását
a közlekedési partnerek a közlekedési szituációk kellő figyelmét, az ahhoz való alkalmazkodást
ami magában hordoz egy dinamikus előrelátó figyelmes vezetést.
Mindezt KEZDŐ szinten.

kb ennyi lenne szerintem

Na most a kezdő szinttől szerintem kezdünk nagyon eltávolodni.

Amikor egy forgalmi vizsgán meg lehet azon bukni , hogy a tanuló csak egyszer tette országúti vezetés során 5-ős fokozatba az autót, amúgy minden szabályt betartott, dinamikusan vezetett, jól észlelt reagált,, akkor itt valahol valami nagyon nagy baj van.

Ha elolvassátok a képzésre és vizsgáztatásra vonatkozó összes szabályzatot, beleértve a vizsgakövetelményeket, akkor hamar rájöttök hogy ember legyen a talpán, aki ezt így hibátlanul végre tudja tartani.
Miért írom hogy hibátlanul ?

Mert nagyon kicsi a a különbség ugyanazon hiba elkövetésének szintjében a bukás és a hibavonal közti különbség !
És hogy mit kap érte a tanuló aki vért izzadva , több százezer Forintot beleölve halál idegesen ül be egy vizsgára, az teljesen szubjektív a vizsgabiztoson múló feladat.
Nézzünk egy példát, hogy értsétek !
Egy irányjelzés elmulasztása lehet hibavonal, de lehet bukási ok is helyzettől függően.
És még sokszor azt sem mondom hogy nem jogosan.
Mielőtt véletlenül félreértés esnék én itt nem a vizsgabiztosainkat minősítem.

Itt Pécsett szerencsés helyzetben vagyunk, mert elmondhatom hogy a vizsgák minősítése az én véleményem szerint, csak ritkán téves, általában az én saját véleményemmel is megegyező.
Vizsgabiztosaink jó szakemberek, és jó döntéseket hoznak.

Én a szabályokat tartom néha túl szigorúnak.

A vizsgabiztos nem tehet mást mint amit tőle elvárnak. Ezért fizetik, ez a dolga. Ezt vizsgálja a rendszeres szakfelügyelet is.

Na akkor írtam egy csomó ellentmondásos dolgot az előző soraimban, bogozzuk hát ki, nézzük, mi is az én problémám valójában.

Önmagában nem a követelményszinttel van a baj.
Nem is a vizsgabiztosokkal.

Hanem a feladatokkal.

Mi a csudának kell egyetlen stresszes vizsgába ennyi feladatot belesűríteni ?

Én már eddig sem értettem miért része egy forgalmi vizsgának egy egyívű megfordulási feladat ?
Hol része ez egy kezdő szintű vezető autózásának ?

Miért bukási ok ha nem mindig használja a nem megfelelő fokozatot, ha ez nem tesz kárt az autóban, és nem veszélyes a forgalomra ? Lásd 5-ös az országúton !

Miért bukás ha valaki 90 helyett 80-nal megy, hisz a tanulók nem azért mennek ilyenkor lassabban mert nem tudnak, vagy mert képesek rá, hanem azért mert félnek attól, hogy egy esetleges sebességtúllépés miatt megbuknak.

Nem nem kell a hegyi szöveg hogy jól felkészített tanuló tudja mi a dolga, ez az oktató hibája !
Én sem ma kezdtem a pályát, és Ti sem.
Pontosan tudjuk hogy első vizsgán, és amúgy is a mai tanulói állomány mennyit fogad el, tesz meg hisz el abból, amit az oktatója megpróbál a fejébe tömni.
És főleg hogy mennyit tud mindebből visszaadni a megfelelő pillanatban.

Mit is jelent egyáltalán a szó hogy kezdő vezető ?

Hogy mindent jobban tudunk már mint a többi közlekedő az utakon, csak épp rutinunk nincs hozzá ?

A kalapos bácsi a Ladában, a szőke bombázó a BMW terepjáróban , a macsó srác, aki még aznap elfelejtettem a KRESZ-t amikor kezébe vette a jogsiját ? Vagy a legtöbb sofőr aki már 20 éve autózik rutinból, fittyet hányva a szabályoknak ??
Szóval vizsga.
Belekerült egy szerencsétlen vizsgába 4 technikai jellegű feladat, amit a forgalomban kell végrehajtani.

Én már eddig is azt mondtam a tanulóimnak hogy a feladatok nehézsége nem a végrehajtásukban van, hanem a forgalomba való behelyezésükbe.

Észrevenni a helyet, kiválasztani a megfelelőt, nem megtévesztően jelezni, pontosan végrehajtani.
Ha tévedtünk azt fekismerni, felvállalni, kijavítani, vagy új helyet keresni.

Milyen nehéz még nekünk is messziről megállapítani egy parkolóhelyről, hogy az majd megfelelő lesz-e  ha odaérünk, beférünk-e.
Na most egy vizsgázónak még ez sem elég, még az is meg van határozva hogy milyen parkoláshoz hány méter helyet kell választania.
Tehát nem hogy nem életszerű a feladat, még nehezebb is a dolga mint egy haladó sofőrnek, aki ha látja hogy van hely, akkor majd beparkol úgy ahogy szeretne, vagy ahogy tud, vagy esetleg ahogy a hely méretei megkívánják. Tetszése szerint előre vagy hátra.

Azok számára,akik nem tudják elmondom hogy a vizsgázóank a vizsga elején ki kell húznia a feladatokat.
Ha kikap például egy járdaszegéllyel párhuzamos parkolást hátramenetben, akkor addig kell keresnie, míg talál egy max 7 méteres helyet, mert tolatva bizony csak ekkorára lehet.
Az egész város idiótának néz minket, és jogosan.

Aztán itt vannak ezek a nagyon okos derékszögű parkolások !

Előre és hátra !
Ez hagyján lenne, de meg van határozva mekkora helyre .
Vonal közé, középre, a másik autótól legalább 40 centire !
Tök jó ! Biztos hogy van ilyen hely a városban ??
Az én autóm 1,7 méter + a 40-40 ,, az már 2,5 ! De jó lenne ha a TESCO-ban ekkorák lennének a helyek !
Akkor fessünk magunknak a városban hogy legyen hol parkolni a vizsgán ??

Na meg jobbra előre, balra hátra !!

Normális volt aki ezt kitalálta ?
Jobbra előre ??
Hogyan ?
Minek ?
Még a vezetéselméleti tananyag is azt tanítja hogy lehetőleg tolatva parkoljunk, mert így majd könnyebb lesz a kiparkolás.
A jogalkotók nem tanultak vezetéselméletet ???
Technikailag is szinte lehetetlen egy nagyobb autóval.
Esetleg a szemközti sávból, forgalommal szemből indulva.
Akkor hol van itt az akadályoztatás tilalma ??

Szabály szabály ellen a vizsgázó számlájára ???
Okos !

Balra hátra ????
Emberek ??
Azt sem érti a mögöttünk jövő hogy mi a csudát csinálunk.
Hiába tesszük ki a jelzést ,, állunk szépen meg, biztosan nem fog nekünk helyet hagyni a betolatáshoz, mert a feladat életszerűtlen és értelmezhetetlen.
Ha balra akarsz beállni, állj be orral ! Nem ??

Röhög a város !

Jönnek a megfordulások.
Egy ívben járdától járdáig !
Suzukinak ehhez a 3 sáv nem elég ?
Biztos minden városban van ekkor hely ?
És egy Passattal ?

Saroktolatás ?
Ok.
Jelezd időben, de ne légy megtévesztő sem.
Ki kell fejtenem ??

Y. Megfordulás.
Nem lenne vele gond, szerintem ez a legéletszerűbb,, de !!!

Ne zavarja vele a forgalmat ! Mert megbukik érte !
Akkor hogyan ?
És miért is ne ??
Mert a KRESZ ezt írja !
Akkor miért kell ilyen vizsgafeladatokat kitalálni.

Szóval van van itt gond rendesen.

Vagy miről is szól ez az egész ?
Pénzbehajtásról ?
Szívatásról ?

Döntsétek el Ti !!!
.

2012. február 14., kedd

Miért is fejezem be átmenetileg az oktatást !

.
Március elsejétől átmenetileg abbahagyom az oktatást.

Hogy miért is, és mennyi időre szól ez a döntés ?
Lehet hogy egy hónapra, esetleg fél évre, lehet hogy örökre.

Hogy miért ??
Mert megtehetem !

Mert a férjem arra kért, tegyem meg hogy  :

  • - ne tegyem tönkre idő előtt a kocsimat, ha nem tudok helyette sem újat venni, sem megjavíttatni.
  • - hogy válasszak kevésbé költséges hobbit ha lehet, mert ő nem azért dolgozik, hogy ezt finanszírozza
  • - hogy ha azt mondom dolgozni szeretnék, akkor már olyasmivel töltsem el az időmet, amivel pénzt is kereshetek
  • - hogy ha lehet ne szúrjam el az időmet a hobbimmal, miközben nincs elég időm ellátni a gyerekeimet, a háztartást
  • - ha lehet olyasmit csináljak amibe nem rokkanok bele, mert ha most lenyomorodok,és ápolnia kell akkor ő sem tud elmenni dolgozni, és akkor tuti éhen halunk
  • - ami nem rongálja sem a testem, sem az idegrendszerem,
  • - amiből nem csinálok nap mint nap lelkiismereti kérdést és küzdök az árral szemben a megmaradt lehetőségeimben.
  • - ahol megbecsülik a munkám azok akikért mindezt teszem
  • - és csak akkor folytassam, ha majd a felettem álló, törvényalkotó  fórumok, szakmailag korrekt, hozzáértő döntéseket hoznak, és nem lehetetlenítik el a munkámat.

Miről is lenne szót tehát ??

Igazából három nyomós okom van a döntésemre, vagyis négy.

" Társszerző kollégámmal " már osztoztunk szoroztunk, forgattuk jobbról balról, de mindig ugyan az lett az eredménye.

És mivel ez egy nagy lélegzetvételű történet összegyűjtöm a gondolataimat rendesen, és úgy írom majd le .
De bevezetőnek legyen ennyi.
.

2012. január 4., szerda

Kollégám írásai

.
Mivel kaptam visszajelzést róla, hogy nem egyértelmű, ezért szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy az alábbi 2 bejegyzés kollégám, Szabó József tollából született.

Örömmel várom hasonló gondolatok megírását, bármelyik más kollégától, vagy civil emberektől.
Ha érdemes akkor megosztom hogy mindenki olvashassa.
Beszélgettem már vizsgabiztos- oktató kollégával, a továbbképzés kapcsán már erről, és most is nyitott vagyok rá !
.

2012. január 2., hétfő

Mit is néznek a forgalmi vizsgán?

Mitől is függ, hogy sikerül-e a forgalmi vizsga?

Nem tudom megmondani!
Nehéz összefoglalni.
Nem is mint vizsgabiztos mondom, mert nem vagyok.
Csak, mintha egy utas lennék. Merthogy némelyik vizsgáztató is így indítja: képzelje, hogy ez nem is egy vizsga, hanem elvisz minket kocsikázni! (ez jó kezdés)

Az öszhang, az összkép fontos (nyílván, ha eljut odáig a vizsgázó, és nem vét akkora bakit, hogy kirakják érte)
Tehát az összhang.

Összhang az autóval. Ne rángasson, ne ugrándozzon, ne kelljen kapaszkodni. Az a jó, mikor az utas végén azt jegyzi meg: jé, megérkeztünk, nem is vettem észre!
Én azt szoktam kérni: ne essen le a sapka a fejemről!

Összhang a forgalommal és a többiekkel. Ha államdóan bevágnak elénk, ezt nem (csak) azért teszik mert egy "T" betűs tábla van a kocsi tetején. Annak (más) oka is lehet.
Tudom én, h könnyebb menni lassabban, mert van idő figyelni, meg dönteni. Csak hát igazodni kell az átlaghoz (!).

Összhang a képességeinkkel. Nem kell többet, vagy mást, vagy újat! mutatni a vizsgán. Elég ha csak annyit amennyit az oktató kért.

A részletekből, fontos részletekből áll össze egésszé a közlekedés. És (tudom így nem szabad momdatot kezdeni) ennek fontos, nagyon fontos része, a gépkocsi feletti (maradéktalan) uralom.
Csak akkor vagy képes a forgalomra figyelni, ahhoz igazodni, ha technika nem köti le a figyelmedet.

Ha meg van benned a belső összhang, akkor az ki fog tükröződni a cselekdeteidre is.
Ha nem, az is!

2011. december 22., csütörtök

Kell-e KRESZ tanfolyamra járni?





Kell- e, legyen-e KRESZ oktatás tanteremben?
Vagy otthon?
Vagy esetleg majd csak a kocsiban, vezetés közben?








Mint minden gyakorlati (szak) képzésnél, oktatási fajtánként, területenként, akár nézhetnénk országonként, változik a módszer.
Vannak országok, képzési módszerek, ahol a manualitást igénylő szakmáknál, a mesterfogások elsajátítása az elsődleges. Majd erre a gyakorlati alapra (ha kialakul), építik fel az elméleti részt. Ha viszont a manualitással baj van, akkor valami más szakmát keresnek a jelöltnek, amiben lehet sikerélmény, lehet belőle megélhetést jelentő szaktudás!

Tehát elméleti képzésre szükség van, ez nem vitakérdés!
Már csak azon érdemes csak gondolkodni, hogy mikor és milyen formában?

Mindenekelőtt, mielőtt kiderülne van-e érzéke hozzá, vagy majd csak később, mikor már érti is miről esik szó.

Én arról sem vitatkoznék, hogy milyen formában. Mármint személyes kapcsolatok révén (tanár vs diák), v távoktatási módszerek alkalmazásával (e learning – még kimondani is fáj)?

Bár a mai rohanó, önképző világban helyet követelnek maguknak az új módszerek, de szerintem nem ott kellene bevetni, ahol a nevelésre, mint olyanra is szükség lenne!

De már ez sem vita téma, mert a jogszabály rendelkezik róla. Ez mellett én ki kötöttem volna, a személyes konzultációt egy elméleti oktatóval.

Nem hazabeszélés miatt mondom ezt, hanem mert, mint gyakorló elméleti és gyakorlati oktató látom, hogy aki nem rendszeresen látogatja az elméleti foglalkozásokat, az is képes levizsgázni (csak tesztek gyakorlásával) KRESZ elméletből. Viszont a kocsiban, a forgalomban, a teszteken megszerzett tudás nagyon keveset ér. Ilyenkor, ha van kellő (sajnos nem mindig) tudása, képessége a gyakorlatis kollegának, magyarázhatja a szabályokat. De az már csak magyarázat, nem elmagyarázás!




És, tán az sem mindegy, hogy mennyiért folyik a KRESZ oktatás. Mert ügye tanteremben, néhol ingyenes az oktatás. Viszont, ha már a vezetés közben kell újból, s újból közlekedési szabályok megértetésével időt tölteni (aminek még örül is a gyakorlatis kollega, mert nem megy az autó) annak az ára ugyan annyi, mintha autóznának.


Egy tanteremben (nyílván megfelelő személyi, és technikai feltételekkel) nagyon szemléletessé lehet tenni, az amúgy igen unalmas jogszabályi háttér elmagyarázását, érthetővé tételét.
E háttérrel, már jószerivel minden autósiskola rendelkezik.




Az amúgy sem rózsás baleseti statisztika, javítására inkább emelni kellett volna a tantermi képzés óraszámát, mintsem kivinni onnan, az otthoni számítógép elé.










Azon túl, ha nincs tantermi foglalkozás, elmarad tanár és a többi diák álltal felvetett esetek elemzése.

Tudom nincs mindenkinek igénye, egy mélyreható, akár vezetéstől eltiltásban levőkkel kibővített, tudatformáló képzéshez. Szerintem azért ez mégsem egy kosárfonó tanfolyam (nem megsérteni akarok senkit), itt nem határozhatná meg a „vevő”, hogy milyen kosarat akar megvenni (csak hogy a példánál maradjak).

Ez közérdek, akár mondhatnám társadalmi érdek.
Szükséges lenne, akár mindenkire kiterjedő utánképzéssel, a megváltozott szabályokról képzést tartani, melynek végén számot kelljen adni a szerzett ismeretekről.




Szükséges lenne, szembesíteni a járművel, vagy akár a máskép közlekedőket saját képességeikről, és közlekedési partnereik képességeiről (gyalogos vs autós).



Szükséges lenne minden lehetőséget megragadva TUDATOT FORMÁLNI.

http://www.youtube.com/watch?v=5ljNMkwxbTw&feature=fvwrel